Terror
Meghosszabbították a terrorcselekménnyel gyanúsított szír férfi letartóztatását
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a terhelt jelenlétének biztosítása, a bizonyítás megnehezítésének, illetve meghiúsításának és a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében indítványozta.
2019.07.23 02:30MTIIsmét meghosszabbították a terrorcselekménnyel gyanúsított szír férfi letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-vel.
Azt írták: az eddig beszerzett bizonyítékok szerint F. H. megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016-ban Szíriában legalább 10 ember kivégezésében vett részt. Ez többek között előre kitervelten, aljas indokból és célból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettének megállapítására alkalmas - tették hozzá.
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a terhelt jelenlétének biztosítása, a bizonyítás megnehezítésének, illetve meghiúsításának és a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében indítványozta a gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítását.
A gyanúsított kirendelt védője indítványozta védence letartóztatásának megszüntetését, álláspontja szerint ugyanis az ügyészség által bemutatott bizonyítékok a megalapozott gyanú alátámasztására nem alkalmasak.
A bíróság az ügyészi indítványt találta megalapozottnak.
A megalapozott gyanút többek között a Terrorelhárítási Központ feljelentése, a lehallgatási adatok, az európai társszervektől beszerzett adatok, a feljelentő vallomása, valamint a terhelt cselekményével kapcsolatos videofelvétel támasztja alá.
Kiemelték: tekintettel a bűncselekmények jellegére, a kiszabható büntetés mértékére, valamint a gyanúsított személyi körülményeire és arra, hogy korábban már találtak nála hamis okiratot, megalapozottan feltehető, hogy kényszerintézkedés nélkül elérhetetlenné válna a hatóságok számára. A bíróság szerint - "figyelemmel a terhelt büntetett előéletére és a terhére rótt bűncselekmény jellegéből adódóan a személyében rejlő fokozott kockázati tényezőre" - alappal kell tartani attól, hogy a férfi szabadlábon újabb bűncselekményt követne el, valamint akadályozná vagy meghiúsítaná a bizonyítási eljárást.
A Budai Központi Kerületi Bíróság július 19-én ezért az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb szeptember 24-éig meghosszabbította a szír állampolgár letartóztatását. A végzés nem végleges - olvasható a közleményben.
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség terrorizmus gyanúja miatt, kitoloncolás során, március 24-én vette őrizetbe Magyarországon a szír férfit (F. Haszant), aki három éve az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet tagja, és a gyanú szerint 2016-ban kivégzésekben vett részt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


