Felsőoktatás
Debreceni nyári egyetem: 33 országból 156 hallgató
Megkezdődött hétfőn a Debreceni nyári egyetem négy hétig tartó nyári kurzusa, amelyre harminchárom országból 156 hallgató érkezett.
2019.07.22 23:30MTICsernoch László, a Debreceni Egyetem (DE) tudományos rektorhelyettese a megnyitót megelőző sajtótájékoztatón azt mondta: évről-évre örömmel fogadják a nyári kurzusokon azokat a külföldi hallgatókat, akik érdeklődnek a magyar nyelv, a magyar kultúra iránt.
Az idei kurzusra a legtöbben a szláv országokból érkeztek. Bulgáriából, Csehországból, Horvátországból, Lengyelországból, Oroszországból és Ukrajnából ötvenöt hallgató vesz részt a képzésen, közöttük a legtöbben orosz anyanyelvű diákok. Őket követik az angolszász országok: Kanadából, Nagy-Britanniából, az Egyesült Államokból és Új-Zélandról harmincan szeretnék elmélyíteni magyar nyelvtudásukat. Ázsiából (többi között Indonéziából, Tajvanról és Izraelből) tizenheten érkeztek, tizennyolc diák pedig német anyanyelvű. A legidősebb hallgatóebben az évben 78 esztendős, míg a legfiatalabb 15 - sorolta a rektorhelyettes.
Barcsa Lajos (Fidesz-KDNP), Debrecen alpolgármestere elmondta: a város önkormányzata az idén öt külföldi hallgató tanulmányait biztosítja ösztöndíjjal a nyári egyetemen.
Csatár Péter, a DE bölcsészettudományi karának dékánhelyettese közölte: karuk egy tanári és egy hallgatói ösztöndíjjal támogatja az idei nyári egyetem kurzusát.
Szaffkó Péter, a nyári egyetem igazgatója hozzátette: a kilencvenkettedik nyári kurzusra a részt vevő diákok több mint a fele érkezik ösztöndíjjal, illetve kap valamiféle kedvezményt. Legtöbben a Tempus Alapítvány ösztöndíjával tanulhatnak, Debrecen város öt ösztöndíjasa mellett négy hallgató a clevelandi magyar közösség támogatásával érkezett az egyetemre.
Emellett évek óta kedvezményt kapnak a csoportosan érkezők, illetve a magyar diaszpórákban, a magyar közösségekben tevékenykedők - mondta, megjegyezve: a szervezők így próbálnak segíteni azoknak a nyelvtanulóknak, akik a saját környezetükben tesznek a magyar kultúra és a nyelv terjesztéséért.
Szaffkó Péter azt mondta, a hagyományos nyelvtanfolyam mellett a nyári egyetem ebben az évben is megszervezte a magyar történelemről és kultúráról szóló, angol nyelvű, "Modern Hungary" elnevezésű kurzust.
A klasszikus nyelvórákon túl további programokat is kínál a nyári egyetem: azok, akik a kiejtésüket szeretnék csiszolni, fonetikaórákon vehetnek részt. Az irodalmat kedvelőknek szövegolvasási órát szerveznek, ahol a magyar irodalom gyöngyszemeiből válogat egy tanár. Akik pedig a magyar gasztronómiával szeretnének megismerkedni, ellátogathatnak a magyar konyha elnevezésű programra, ahol megtanulhatnak magyar ételeket főzni. A város és a történelem iránt érdeklődők pedig minden második héten éjszakai városnézésen vehetnek részt - ismertette Szaffkó Péter.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06