Hableány-tragédia
Dunai hajóbaleset - A rendőrség folytatja a kutatást
A keresés kiterjed a folyó teljes, a baleset helyszínétől délre eső 215 kilométeres szakaszára, valamint annak ár- és hullámterületére.
2019.07.13 18:56MTIA rendőrség mindaddig folytatja a kutatást, amíg reális esély van a dunai hajóbaleset utolsó eltűntként keresett koreai áldozatának megtalálására - közölte a rendőrség szombaton a honlapján.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt írta: a BRFK a Készenléti Rendőrséggel, az érintett megyei rendőr-főkapitányságokkal, valamint a koreai tűzoltókkal együttműködve továbbra is eltűntként keresi a május 29-ei hajószerencsétlenség utolsó áldozatát.
A keresés kiterjed a folyó teljes, a baleset helyszínétől délre eső 215 kilométeres szakaszára, valamint annak ár- és hullámterületére.
A keresésben részt vevő vízirendőrök, illetve az ár- és hullámterület átkutatásában részt vevő parti egységek folyamatosan együttműködnek a légifelderítéssel, s a keresésben - az eddigi gyakorlatnak megfelelően - részt vesznek a BRFK speciálisan kiképzett kutyái is.
A BRFK azt is közölte, hogy a büntetőeljárás - szakértők bevonásával - folyamatban van.
A Hableány sétahajó május 29-én este a Margit híd közelében süllyedt el, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 koreai és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet hét koreai élte túl.
A tragédia magyar áldozatainak búcsúztatását pénteken tartották a Dunán.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06