Dunai hajóbaleset
Kiderült, hogy mennyivel ment a tragédia előtt a Hableány
Tájékoztatást adott ki a rendőrség.
2019.06.24 15:41ma.huTöbb mint 6 km/h sebességgel haladt a Hableány kirándulóhajó azt megelőzően, hogy egy májusi baleset következtében a Margit híd közelében elsüllyedt - derül ki a rendőrség honlapján közzétett tájékoztatásból.
A sebesség azért fontos információ, mert a Fullank.hu szerint az a hajó, amelyik nem képes a hegymenetnek, azaz folyással szemben 6 kilométer/órával közlekedni, nem mehet ki a folyóra. A cikkben arról írtak, hogy a Hableány a balesetet megelőzően 3,87 kilométer/óra sebességgel haladt, ennek értelmében a hajó ott sem lehetett volna.
"A cikk írója ebből azt a következtetést vonta le, hogy a Hableány üzemeltetőjének a felelőssége is felvetődik."
A rendőrség azonban azt közölte, a nyomozás során beszerzett bizonyítékok szerint a Hableány a balesetet megelőzően a Lánchíd és a Margit híd közötti szakaszon 6 kilométer/órát meghaladó sebességgel haladt. Vagyis a cikkben megjelent állítás, miszerint a Hableány az előírt sebességre nem volt képes, nem felel meg a valóságnak, az abból levont következtetés téves és hangulatkeltő - írta a rendőrség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 22:39 Újabb tüntetés volt a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért Budapesten
- 20:38 Orbán Viktor: létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset
- 18:37 Megválasztották kancellárnak Friedrich Merz német kereszténydemokrata politikust
- 16:35 Hangfelvételek megerősítik, hogy valóban maga Hitler rendelte el a holokausztot
- 14:34 Az amerikai parti őrség több tucat embert mentett ki Miami partjainál
- 12:32 Uniós biztos: a jogállamisági feltételességi rendszert fenn kell tartani a következő többéves pénzügyi keret kapcsán is
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06