Dunai hajóbaleset
Újabb két ember holtteste került elő a Dunából
Megérkezett Budapestre a Clark Ádám hajódaru, ám egyelőre nem közelíti meg a baleset helyszínét.
2019.06.05 17:34ma.huÚjabb két ember holtteste került elő a Dunából szerda délután - közölték az M1 aktuális csatorna délutáni Híradójában.
Mint összegezték: délelőtt a Margit hídnál a Hableány műszaki mentéséért felelős nemzetközi csapat egyik magyar búvára talált rá egy holttestre a roncsnál. Majd délután még két holttest került elő a vízből, egy a Fejér megyei, egy pedig a budapesti Duna-szakaszon.
A Híradóban elhangzott az is, hogy megérkezett Budapestre az a speciális hajódaru, amely a Hableány kiemelését segíti majd. A Clark Ádám hajódaru azonban egyelőre nem közelíti meg a baleset helyszínét, mert meg kell várni, amíg 420 centiméterre apad a folyó. (Szerda délben 451 centiméter volt a folyó vízszintje Budapestnél, az előrejelzések szerint csütörtök délután indulhat meg az apadás.)
Múlt szerda este, nem sokkal 9 óra után a Margit hídnál a Viking szállodahajóval ütközött a jóval kisebb, dél-koreai turistákat szállító Hableány turistahajó, amely másodpercek alatt elsüllyedt.
Hét embert kimentettek, hét dél-koreai állampolgár holttestét még aznap megtalálták, 21 ember pedig eltűnt. Azóta nyolc holttestet találtak a Dunában; ha bebizonyosodik, hogy a délután előkerült kettő is a hajóbaleset áldozatáé, akkor még 13 embert kell keresni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
- 13:11 Bach: marad az eredeti terv, a Szajnán lesz az olimpiai megnyitó
- 12:10 Rekordszámú turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben
- 11:10 Önkéntes pénztárak: évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a tagok
- 10:09 MGE: minden adott az új autók piacának fellendüléséhez
- 9:08 Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06