Dunai hajóbaleset
Egy ukrán teherszállító haladása lassítja a Clark Ádám hajódarut
A hajódaru érkezése továbbra is délután 3-4 óra körül várható Újpesten.
2019.06.05 10:27ma.huMár elhagyta Esztergomot a Clark Ádám hajódaru, de egy előtte haladó ukrán teherszállító hajó kicsit lassítja a haladását - hangzott el az M1 aktuális csatornán szerda délelőtt.
A hajódaru haladását egy motorcsónakból követő tudósító azt mondta, hogy a szerda reggel Komáromból Budapestre indult hajódaruval nem szeretnék megelőzni a teherszállítót, emiatt egy "icipicit" vissza kellett venni a sebességből. Eddig körülbelül 8-8,5 csomóval haladt a hajódaru, most körülbelül 7 csomóval megy, azaz óránként 12-13 kilométerrel - tette hozzá.
A hajódarun tartózkodó másik tudósító arról számolt be, hogy a Clark Ádám hajódaru érkezése továbbra is délután 3-4 óra körül várható Újpesten, és a lassulás ellenére is "tempósan" haladnak.
Múlt hét szerda este, nem sokkal 9 óra után a Margit hídnál a Viking szállodahajóval ütközött a jóval kisebb, dél-koreai turistákat szállító Hableány turistahajó, amely másodpercek alatt elsüllyedt. Hét embert kimentettek, hét dél-koreai állampolgár holttestét pedig még aznap megtalálták, 21 ember eltűnt. Azóta több újabb utas holttestét találták meg, 15 embert még keresnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06