Hableány-tragédia
Megszólalt a búvár, aki elsőként merült le a Hableányhoz
'Meg kell tenni, amit mégsem lehet megtenni.'
2019.05.31 20:13ma.huSemmit nem lehet látni a víz alatt – mondta az M1-nek Kovács Gábor, a Havária Katasztrófaelhárító Közhasznú Egyesület búvárja, aki elsőként merült le az elsüllyedt Hableány hajóhoz. “Rettenetesek a körülmények a víz alatt, ipari búvárok és katasztrófavédelmi búvárok merülnek csak ilyen körülmények között” – mondta Kovács.
Mint fogalmazott, gyakorlatilag egy ország azon gondolkozik, hogy megy le egy búvár ilyenkor. Ők megpróbálták, hiszen meg kell tenni, amit mégsem lehet megtenni.
"Szembesültünk azzal, hogy lehetetlen ilyenkor dolgozni. Leengedtük a létrát, pozícióba helyeztük. Van egy kisegítő személyzet, egy merülésvezető, mentőbúvárok, egy hajóscsoport. Lementünk, körbenéztem, gyakorlatilag nulla látás távolság van" – magyarázta.
Most azon dolgoznak, hogy leárnyékolják a hajó előtti szakaszt, hogy a búvár be tudjon jutni a hajótestbe.
Közölte, a merülés előtt van egy eligazítás, amin kapnak egy tervet, megnézzük a metszetrajzokat, vizualizálják az egészet, és ha már lent vannak – ha van látótávolság, ha nincs -, nem akadályozza őket, ha nem látnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:11 Gyermekotthoni bántalmazási ügy után iskolában kapott munkát - azonnal elbocsátották
- 14:58 Radnai Márk: Menesztették a Mandiner vezérigazgatóját, megszűnik a lap finanszírozása
- 6:44 Szociális intézkedésekről és új környezetvédelmi hatóság létrehozásáról is döntött a kormány
- 20:11 Megszüntette a bíróság a Perintfalvi Rita ellen indított eljárást
- 18:45 Bajba került őz miatt riasztották a tűzoltókat Budapesten
- 16:06 Elfelejtette becsukni a busz ajtaját a sofőr - másodpercekkel később ez menthette meg egy motoros életét
- 14:04 Lángra kapott egy bevásárlóközpont játszótere, felnőttek másztak fel eloltani a tüzet - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


