Hableány-tragédia
Dunai hajóbaleset: a Cobra nevű különleges búváregység is keresi az eltűnteket
Ausztria a Cobra különleges egység tíz búvárját küldte csütörtökön Budapestre, hogy támogassák magyar kollégáikat a dunai hajóbalesettel kapcsolatos mentési munkálatokban.
2019.05.31 15:12ma.huA mentési szakértők az eltűnt dél-koreai utasok keresésében vesznek részt – tette hozzá a tárca.
"Őszinte részvétem a szerencsétlenséget szenvedett utasok hozzátartozóinak. Az ilyen tragikus baleseteknél fontos, hogy műveleti erőkkel és korszerű technikával álljunk szomszédjaink rendelkezésére” – hangsúlyozta Eckart Ratz belügyminiszter, egyúttal köszönetet mondott a Cobra kötelékében szolgálóknak.
Az APA osztrák hírügynökség szerint a búvárokat a magyar vészhelyzetkezelési központ kérésére küldik Magyarországra.
Dél-Korea korábban bejelentette, hogy 13 fős mentőcsoportot küld a magyar fővárosba.
Két hajó összeütközött szerda este Budapesten a Margit hídnál, az egyik jármű – a Hableány nevű kirándulóhajó, fedélzetén kétfős magyar személyzettel és 33 dél-koreai turistával – elsüllyedt. A balesetben hét ember életét vesztette, másik hét megsérült, huszonegy embert pedig eltűntként tartanak nyilván.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:11 Gyermekotthoni bántalmazási ügy után iskolában kapott munkát - azonnal elbocsátották
- 14:58 Radnai Márk: Menesztették a Mandiner vezérigazgatóját, megszűnik a lap finanszírozása
- 6:44 Szociális intézkedésekről és új környezetvédelmi hatóság létrehozásáról is döntött a kormány
- 20:11 Megszüntette a bíróság a Perintfalvi Rita ellen indított eljárást
- 18:45 Bajba került őz miatt riasztották a tűzoltókat Budapesten
- 16:06 Elfelejtette becsukni a busz ajtaját a sofőr - másodpercekkel később ez menthette meg egy motoros életét
- 14:04 Lángra kapott egy bevásárlóközpont játszótere, felnőttek másztak fel eloltani a tüzet - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


