Bíróság
Fellebbezett a terrorizmus finanszírozásával vádolt kurd házaspár
Fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen az a kurd férfi és nő, akit terrorizmus finanszírozásában mondott ki bűnösnek a Szegedi Törvényszék, mert korábban évekig a Kurdisztáni Munkáspárt (Partiya Karkeren Kurdistan, PKK) kötelékében szolgált.
2019.05.22 10:29ma.huA törvényszék csütörtökön két év letöltendő börtönbüntetéssel sújtott a házaspárt és nyolc évre kiutasította őket Magyarország területéről. A bíróság döntött arról, hogy a vádlottak leghamarabb a büntetés felének letöltése után bocsáthatók feltételes szabadságra. A vádlottak és védőik akkor három nap gondolkodási időt kértek.
Juhászné Prágai Erika szóvivő közölte, az iráni születésű kurd nő és védője felmentésért, férje és ügyvédje felmentésért, illetve a büntetés enyhítéséért fellebbezett.
A férfi 2009-ben csatlakozott önkéntesen az Európai Unió által terrorszervezetnek tekintett PKK-hoz, és ott logisztikai feladatokat látott el. 2014-ben áthelyezték Szíriába, ahol - már az YPG (Kurd Népvédelmi Egységek, Yekiyen Parastina Gel) tagjaként - hasonló munkát végzett.
A nőt 2010-ben, 15 évesen szervezte be a PKK, majd menekültnek álcázva átvitték Irakba, ahol a harcoló csapatok női katonáinak fogadása és szállítása volt a feladata. 2014-ben őt is áthelyezték Szíriába, ahol logisztikai feladatokat látott el.
A vádlottak Szíriában ismerkedtek meg, majd 2015 augusztusában elhatározták, hogy nem szolgálnak tovább, új életet kezdenek és összeházasodnak. Annak ellenére, hogy a PKK retorzióval fenyegette a távozókat, Irakba szöktek, ahol összeházasodtak, majd embercsempészek segítségével eljutottak a magyar határhoz. A tranzitzónában 2017 decemberében menedékjogot kértek. Tavaly március 7-én pedig őrizetbe vették őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:11 Gyermekotthoni bántalmazási ügy után iskolában kapott munkát - azonnal elbocsátották
- 14:58 Radnai Márk: Menesztették a Mandiner vezérigazgatóját, megszűnik a lap finanszírozása
- 6:44 Szociális intézkedésekről és új környezetvédelmi hatóság létrehozásáról is döntött a kormány
- 20:11 Megszüntette a bíróság a Perintfalvi Rita ellen indított eljárást
- 18:45 Bajba került őz miatt riasztották a tűzoltókat Budapesten
- 16:06 Elfelejtette becsukni a busz ajtaját a sofőr - másodpercekkel később ez menthette meg egy motoros életét
- 14:04 Lángra kapott egy bevásárlóközpont játszótere, felnőttek másztak fel eloltani a tüzet - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


