Bűnügy
Nőket kényszerített prostitúcióra egy svájci-magyar bűnszervezet
A nőknek a keresetük felét kellett átadniuk a bűnszervezet tagjainak, a szállásért, a hirdetésekért és az ügyfelekhez szállításért azonban külön kellett fizetniük.
2019.05.10 09:39ma.huNőket prostitúcióra kényszerítő svájci-magyar bűnszervezet három tagja ellen emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség - közölte a szervezet vezetője pénteken az MTI-vel.
Martossy György megbízott főügyész közleményében azt írta, hogy a Eurojust segítségével megvalósuló svájci-magyar együttműködés eredményeként a bűnszervezet három tagja Magyarországon, másik három tagja pedig Svájcban áll bíróság elé.
A vádirat szerint a Magyarországon bíróság elé állított egyik vádlott korábban prostituált volt, majd meglátva a futtatásban rejlő lehetőségeket, 2013-ban élettársával elhatározta, hogy az ismeretségi köréből Magyarországon toboroz külföldi munkavégzésre lányokat. A férfi a beszervezett fiatal nőket Svájcba, Ausztriába, Németországba és Belgiumba vitte, majd prostitúciós munkát végeztetett ott velük.
A páros 2016 októberében egy svájci állampolgárral szövetkezve olyan - a nők kizsákmányolásán alapuló - bűnszervezetet hozott létre, amelyben a feladatokat egymás között megosztották és a részesedést előre megbeszélték - ismertette a főügyész.
A pár feladata továbbra is a szexmunkára vállalkozó nők toborozása volt, akiket részben a személyszállítással foglalkozó harmadrendű vádlott segítségével vittek Svájcba.
A nőket a svájci férfi lakásában működő bordélyházban szállásolták el, és a bűnszervezet férfi tagjai szállították a kuncsaftokhoz, míg az egyik Svájcban élő magyar nő a lányok "betanítását" végezte.
A nőknek a keresetük felét kellett átadniuk a bűnszervezet tagjainak, a szállásért, a hirdetésekért és az ügyfelekhez szállításért azonban külön kellett fizetniük, ily módon keresetük töredékével rendelkezhettek szabadon.
A vádlottakra bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem és kitartottság bűntette miatt a főügyészség fegyházbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a kizsákmányolt nőktől elvett több millió forintra a bíróság vagyonelkobzást rendeljen el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


