Bűncselekmény
Iskolásoknak mutogatta magát, két évet kapott
Szeméremsértés miatt első fokon két év börtönbüntetésre ítélt a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy férfit, aki 14 év alatti iskolásoknak mutogatta magát a XVI. kerületben.
2019.05.07 10:45ma.huIbolya Tibor fővárosi főügyész közleményében azt írta, a 48 éves férfi 2016 októberében kétszer is mutogatta magát gyerekeknek, valamint 18 év alattiakról tárolt pornográf felvételeket a számítógépén.
A bíróság első fokon folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétsége és gyermekpornográfia bűntette miatt két év börtönbüntetésre ítélte a férfit.
A szeméremsértő jelenleg más ügyben letartóztatásban van, mert a gyanú szerint 2019. áprilisban és májusban a XIV. kerületben egy óvoda mellett megint mutogatta magát - olvasható a közleményben.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a honlapján azt írta, a rendőrök csütörtökön gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, miután a Bánki Donát parkban, egy óvoda mellett szeméremsértő módon viselkedett. A férfi a gyanú szerint áprilisban ugyanitt kétszer is hasonló bűncselekményt követett el.
A rendőrség a férfit a kihallgatás után őrizetbe vette, és indítványozta letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt - közölték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


