Ellátás
Új CT készüléket kapott a törökbálinti tüdőgyógyintézet
Így ott történhet majd a kivizsgálás, ahol az ellátás is fog.
2019.04.30 04:34MTIÚj CT készüléket adtak át hétfőn a törökbálinti tüdőgyógyintézetben.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára az átadóünnepségen úgy fogalmazott: tüdőgyógyászként külön öröm számára, hogy az erősebb állami egészségügyi ellátás részeként átadhatják a diagnosztikai berendezést.
Horváth Ildikó elmondta, a CT (komputertomográf) - amelyet az Egészséges Budapest Program keretében szereztek be - különböző tüdőbetegségek szűrésében, illetve a tüdőrák korai felismerésében erős pillére lehet a környék egészségügyi ellátásának.
Hangsúlyozta, hogy a berendezés beszerzésével ott történhet majd a kivizsgálás, ahol az ellátás is fog.
Antal Gabriella, az intézet főigazgatója arról beszélt, hogy ma már CT készülék nélkül nem lehet tüdőgyógyászatot végezni. A berendezés, mivel kiszolgálja a környező településeket is, nemcsak a törökbálintiaké, hanem Pest megye lakosságáé is - mondta a 153 millió forint értékű készülékről.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 17:05 Másodfokú riasztást adtak ki zivatarok veszélye miatt Fejér és Pest vármegye egyes járásaira
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06