Egészségügy
Folytatódik az országos csonttörési kockázatfelmérő program
Magyarországon a csontritkulás 800 ezer embert érint.
2019.04.23 13:04ma.huÁprilis végétől folytatódik az országos csonttörési kockázatfelmérő program, amely a csontritkulás korai felismerésére és veszélyeire hívja fel a figyelmet - közölte a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrologiai Társaság elnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Takács István azt mondta, Magyarországon a csontritkulás 800 ezer embert érint. Évente 17 ezer csípőtáji törést, mintegy húszezer csuklótörést és ötezer gerinctörést regisztrálnak.
A combnyaktáji törést szenvedő betegek egyharmada nem éri meg a következő év végét, a túlélők kétharmada pedig nem tud segítség nélkül járni - tette hozzá a betegség jelentőségét hangsúlyozva.
A tavaly ősszel indított program első fázisának eredményeiről beszámolva Takács István elmondta, kétezer ember töltötte ki a kockázatfelmérő kérdőívet arról, hogy a kitöltőnek a következő tíz évben mennyi esélye van valamilyen csonttörésre.
A kérdőívet kitöltők között 423 embernél már meglévő törést találtak, és összesen több mint 1200 közepes és magas törési rizikójú beteget fedeztek fel - közölte a társaság elnöke.
Takács István ismertette, a betegség kialakulása nőknél 50-55, férfiaknál 65 éves korban kezdődik.
A Tovább ne törj! című program április végétől június közepéig tart. Ez idő alatt országosan mintegy 60 BENU Gyógyszertárban lehet kitölteni a törési rizikót mérő tesztet.
Zlinszky János, a BENU Magyarország Zrt. igazgatósági tagja arról beszélt, idén szeretnék a szűrést még hatékonyabban végezni. Ennek érdekében a gyógyszertár honlapján és például szórólapjain is hirdetik majd a programot, a gyógyszertári dolgozók pedig képzésen vesznek részt a kampány kezdete előtt. Online regisztrációt is biztosítanak, ahol az érdeklődők időpontot kapnak.
Stegena Diana, az Amgen Kft. ügyvezetője kiemelte, minél többet beszélnek a betegségről, annál nagyobb a lehetősége, hogy az érintettek megfelelő kezeléshez jutnak. Az idei kampányba a háziorvosokat is szeretnék bevonni, mert ők azok, akik a legtöbb érintett emberrel találkoznak - fűzte hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06