Családtámogatás
Egy-két héten belül elkészülnek a falusi csok részletszabályai
Július elsején indul a program.
2019.04.20 12:37ma.huA falusi csok részletszabályai egy-két héten belül megjelennek. Bár a program július elsején kezdődik, máris óriási az érdeklődés - nyilatkozta Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökséghez tartozó Modern városok program, valamint az újonnan indult Magyar falu program kormánybiztosa az Origón szombaton megjelent interjúban.
Elmondta, a cél a lehető legszélesebb körben elérhetővé tenni a falusi családi otthonteremtési programot (csok), ugyanakkor kizárni a visszaéléseket. Becslések szerint a falusi csokkal 100 milliárd forint is kerülhet a kedvezményezett családokhoz - közölte a kormánybiztos.
A polgári kormány számára fontosak a vidéken élő emberek, ezért a Magyar falu program soha nem látott léptékű támogatásokat irányoz elő a kistelepülések számára - hangsúlyozta Gyopáros Alpár.
A kedvezményezetti kör alapját nem a települési jogállás, hanem a népességszám határozza meg, ezért a felső határ 5000 lakos. A települések 90 százaléka része a Magyar falu programnak, közel 2900 település. Ezek nagy részének csökken a népessége - jegyezte meg a kormánybiztos.
Hangsúlyozta: a Magyar falu program a vidéki élet valamennyi területét érinti. Az alapkoncepciót tavaly ősszel fogadta el a kormány, majd decemberben hozott határozatot a vidéki úthálózat 50 milliárdos felújításáról, a helyi életminőséget javító, 18 célterületet magában foglaló, 75 milliárd forint értékű támogatási csomagról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06