EP2019
EP-választás - Leadta ajánlásait a Mi Hazánk
A Mi Hazánk pénteken délelőtt leadta az európai parlamenti választási induláshoz szükséges ajánlásait a Nemzeti Választási Irodában (NVI).
2019.04.12 12:33ma.huToroczkai László pártelnök ezt megelőzően újságíróknak kijelentette: ezzel megelőzték a parlamenti frakcióval rendelkező MSZP-t, a DK-t vagy az LMP-t, ráadásul nem a szükséges húsz-, hanem harmincezer aláírást hoztak magukkal.
Ez bizonyíték arra, hogy egy állami támogatás vagy oligarchák nélkül működő párt lelkes, őszinte, a hazáért tenni akaró aktivistákkal többre képes, mint azok a pártok, amelyeket csak a pénz tart össze - jelentette ki.
Árgyelán János pártigazgató azt mondta: szövetségeseik, a MIÉP és a Független Kisgazdapárt aktivistái nélkül nem sikerült volna ennyi aláírást összegyűjteni.
Novák Előd alelnök, EP-kampányfőnök úgy fogalmazott: "a tavaszi hadjáratunk legfőbb erejét az utcai kampány képezi", ezért tovább folytatják az aláírásgyűjtést.
A politikus kérdést kapott arról a kiszivárgott jegyzőkönyvről, amely szerint a Jobbik azt tervezte: lejáratja Pongrátz András '56-os hőst. Ezt úgy képzelték, hogy mivel Pongrátz András közösségi oldalát Novák Előd kezelte, kitalálják, hogy az idős szabadságharcos befolyásolható, egy eszköz a Jobbikból kiszakadók kezében. Novák Előd abszurdnak nevezte a felvetést, hogy ő kezelné Pongrátz András közösségi oldalát. A Jobbik ezzel végül nem is mert előállni - jegyezte meg. Hozzátette ugyanakkor: számos ilyen rágalomhadjáratra derült már fény, ezzel azonban akkor sem foglalkoznak, ha rendkívül méltatlannak érzik, hogy még egy '56-os hőst is képesek lettek volna célkeresztbe állítani. "A Jobbik nekünk már nem konkurencia, hiszen átállt a balliberális erőkhöz" - fogalmazott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


