Holokauszt
Vasárnap tartják az Élet menetét
Fáklyás felvonulással emlékeznek a holokauszt-áldozataira.
2019.04.09 12:34ma.huVasárnap tartják az Élet menetét Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező séta vasárnap 18 órakor a Március 15. térről indul, és a résztvevők a Jane Haining, majd az id. Antall József rakparton vonulnak a Cipők a Duna-parton emlékműhöz.
A résztvevők fáklyás felvonulással emlékeznek a mártírokra, köztük idén különös tekintettel Jane Hainingre, a budapesti skót misszió internátusának mártír sorsú vezetőjére, Skócia egyetlen holokauszt-mártírjára.
Nyitóbeszédet mond a rendezvény díszvendége, David Mundell, a brit kormány Skóciáért felelős minisztere. A program házigazdái Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke és Iain Lindsay, az Egyesült Királyság budapesti nagykövete lesznek.
A menetet skótdudászenekar fogja vezetni. A Cipők a Duna-parton emlékműnél Aharon Tamir, az Élet menete nemzetközi szervezet főigazgatója mond majd beszédet.
A holokauszt áldozatainak emlékére Keleti Ágnes holokauszt-túlélő, ötszörös olimpiai bajnok tornász gyújt óriás fáklyát.
A megemlékezés Kardos Péter főrabbi gyászimájával ér véget.
A fő programot követően szabadtéri filmvetítésre várják az érdeklődőket a Parlament mögötti rakpartszakaszon. A Nicky gyermekei című film a Világ Igaza díjjal elismert Nicholas Winton történetét dolgozza fel, aki 669 gyermeket mentett meg a második világháború idején.
Az Élet menetét tizenhetedik alkalommal rendezik meg, hogy a résztvevők felekezeti és politikai hovatartozásra tekintet nélkül együtt róhassák le kegyeletüket a holokauszt áldozatainak emléke előtt, és hitet tegyenek a társadalmi szolidaritás és a demokratikus politikai kultúra mellett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


