Bűnügy
Vádat emeltek a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. cégvezetője ellen
Sikkasztás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt a Szekszárdi Járási Ügyészség a pécsi Porcelánmanufaktúra Zrt. cégvezetője ellen.
2019.04.05 15:54ma.huMagyar Pál Tolna megyei főügyész közleményében azt írta: a vádlott 2014. március 7-től látta el a cégvezetői tisztséget, és pozíciójából adódóan a gyár területén ellenőrzés nélkül közlekedhetett. Ezt kihasználva 2016. április 26-án több mint 11 millió forint értékben porcelán termékeket tulajdonított el a pécsi gyár területéről.
A porcelánok egy részét a vádlott a gyár különböző részein önkényesen vette magához, majd onnan ellenőrizetlen módon kijuttatta. A termékeket a nyomozó hatóság a vádlott lakóhelyén lefoglalta. A többi áruhoz úgy jutott hozzá, hogy valótlan tartalmú selejtezési jegyzőkönyveket írt alá, a rajtuk szereplő porcelánokat az üzem egy olyan raktárába vitette, amihez kulcsa volt, majd gépkocsival elszállította.
A férfi emellett valótlan tartalommal adott ki egy minőséget tanúsító nyilatkozatot egy budapesti épület tetőrekonstrukciójához megrendelt mázas tetőcserepekről, illetve más kerámiatermékekről.
A szekszárdi ügyészség a vádlottal szemben halmazati büntetésül börtön-, valamint pénzbüntetés kiszabását, a közügyek gyakorlásától való eltiltást, továbbá a gazdálkodó szervezetek vezetésére kiterjedően a foglalkozástól határozott időre eltiltást és vagyonelkobzást szorgalmaz a Pécsi Járásbíróságnál - írta a főügyész.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:30 Hazaárulásért 14 évre ítéltek egy novoszibirszki fizikust
- 7:07 Ónodi Henrietta olimpiai bajnok tornász 50 éves - PORTRÉ
- 6:30 Feszültséget okozott Pristina és Belgrád között a koszovói rendőrség akciója
- 6:19 Hajóbaleset Verőcénél - Bízunk benne, hogy a folyó visszaadja őket...
- 5:30 Eurostat: 2023-ban csökkent Európa állatállománya
- 4:30 Eurostat: tavalyhoz képest tovább növekedett februárban a menedékjog iránti kérelmek száma az EU-ban
- 3:30 Elhunyt Jan A.P. Kaczmarek lengyel Oscar-díjas filmzeneszerző
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06