Programajánló
Több mint kétezer fiatal vehet részt idén honvédelmi táborokban
A június közepétől tematikusan megszervezett, többségében ötnapos táborokban például lovas, túlélő és önvédelmi foglalkozásokat kínálnak, valamint a légierő munkájával és a hagyományőrzéssel ismerkedhetnek meg a fiatalok.
2019.04.02 22:30ma.huA Magyar Honvédség ezen a nyáron is várja táboraiba a honvédelem és a katonai élet iránt érdeklődő gyerekeket, fiatalokat - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).
Idén 72 táborban csaknem 2200-an vehetnek részt.
A június közepétől tematikusan megszervezett, többségében ötnapos táborokban például lovas, túlélő és önvédelmi foglalkozásokat kínálnak, valamint a légierő munkájával és a hagyományőrzéssel ismerkedhetnek meg a fiatalok. Nemcsak az általuk választott témakörökbe nyerhetnek betekintést, hanem például testnevelési, tereptani képességeket és ismereteket is elsajátíthatnak, amelyeket a mindennapi életükben is hasznosíthatnak.
A turnusokban részt vevő 12-18 éves fiatalok a Magyar Honvédség alakulatainál ismerkedhetnek meg a haditechnikával, a Magyar Honvédségnél rendszeresített fegyverekkel, légi járművekkel - írta a HM, hozzátéve: a bentlakásos táborokat mindenhol tapasztalt katonák vezetik.
A programsorozatnak az is célja, hogy felhívják a pályaválasztás előtt állók figyelmét "az életpályamodellel biztosított katonai hivatás lehetőségeire" - olvasható a közleményben.
További információk itt találhatók.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


