Meggondolta magát Kaposvári Bertalan
Egyelőre nem lesz új elnökhelyettese a Legfelsőbb Bíróságnak
Egyelőre nem lesz új elnökhelyettese a Legfelsőbb Bíróságnak (LB), hiszen az elnöki jogkörben március végéig eljáró Kaposvári Bertalan visszavonta a január 5-i határidővel általa kiírt pályázatot - írja a szombati Magyar Nemzet.
2008.12.27 10:25Magyar NemzetA lap úgy tudja, az évzáró vezetői értekezleten Kaposvári Bertalan - az áprilisban nyugdíjba vonuló jelenlegi elnökhelyettes - bejelentette: visszavonta az elnökhelyettesi posztra általa kiírt pályázatot. Ennek okáról a Magyar Nemzetnek azt mondta: a pályázat okafogyottá vált, hiszen Sólyom László köztársasági elnök jelöltet állított a főbírói tisztre.
A Magyar Nemzet szerint Kaposvári Bertalan azért gondolta meg magát, mert szakmai körökben figyelmeztették: Sólyom László semmiképpen sem fogadná el az előterjesztést, hiszen a bírósági törvény kizárólag az LB elnökét jogosítja fel a helyettes személyének a kiválasztására. A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy ketten pályáztak, egyikük Zanathy János volt, akit állítólag elnökként is elfogadna a szocialista országgyűlési képviselőcsoport.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
- 8:11 Négymillió autót hív vissza a Volkswagen - menet közben is elmehet a kormányzás
- 6:10 Elfogyhat a víz a Budaörsi Állatmenhelyen - sürgősen segítséget kérnek
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


