Kezdhet törleszteni
Ötmillió forintos kártalanítást kap az olaszliszkai lincselő
A Szögi Lajos halálával végződő lincselés elsőrendű vádlottja az illemhellyel, a melegvíz hiányával és a szellőztetéssel volt elégedetlen a börtönben, ezért kért kártalanítást a magyar államtól.
2019.03.19 08:28ma.huJogerőre emelkedett az olaszliszkai lincselés fővádlottjának kártalanítása, így a férfi 5 millió forintot kap az államtól - tudta meg a Bors. A Szögi Lajos halálával végződő lincselés elsőrendű vádlottja az illemhellyel, a melegvíz hiányával és a szellőztetéssel volt elégedetlen a börtönben, ezért kért kártalanítást a magyar államtól.
Ez azt is jelenti, hogy ifjabb H. Dezső elkezdhet törleszteni a meggyilkolt tanár családjának, akiknek 46 millió forint kártérítést ítélt meg a bíróság. Ebből a pénzből eddig semmit nem láttak. Ez most változhat, ugyanis olyan esetben, ha van az adott ügy terheltjével szemben kártérítési eljárás, akkor azt rögtön a kártérítésre jogosult kapja meg, nem pedig a terhelt. Azaz H. Dezső helyett rögtön Szögi Lajos családjához megy majd a pénz.
Mint ismeretes, több mint 140 ütés, rúgás, taposás érte a tiszavasvári tanár, Szögi Lajos fejét, a megvadult tömeg a kislányai előtt verte halálra a köztiszteletben álló pedagógust 2006. október 15-én, miután a kocsijával elsodort egy akkor 11 éves olaszliszkai kislányt. H. Kittynek a haja szála sem görbült, a családfőnek mégsem kegyelmeztek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


