Botrány
10 millió forint kenőpénzt kért a honvédségi épület tetőfelújításakor
Korrupciós bűncselekmény miatt emeltek vádat egy honvédségi alkalmazott ellen.
2019.03.06 08:51MTIVádat emeletek egy honvédségnél közalkalmazottként dolgozó férfival szemben, aki egy beruházás műszaki ellenőreként 10 millió forint kenőpénzt kért a kivitelezőktől - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte, a férfit önálló intézkedésre jogosult személy által folytatólagosan elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolják.
A férfi a honvédség ingatlanfejlesztésekkel foglalkozó hivatalánál dolgozott közalkalmazottként, műszaki előadói beosztásban. Munkaköréhez tartozott a számára kijelölt beruházások műszaki ellenőri feladatainak ellátása, így a teljesítések átvételére és igazolására is.
A Honvédelmi Minisztérium 2017-ben közbeszerzést írt ki egy hódmezővásárhelyi honvédségi ingatlanegyüttes tetőszerkezetének felújítására. A vádirat szerint a tényleges munkát végző alvállalkozókat a vádlott, mint a beruházás műszaki ellenőre 2018 márciusában megkereste egy helyszínbejárás alkalmával, és két vállalkozás képviselőjének is felajánlotta, hogy a munkát ne a közbeszerzésben előírt műszaki tartalommal végezzék el. Ajánlata szerint ezzel a vállalkozók mintegy 10-10 millió forintot tudnak megspórolni, ő azonban öt-öt millió forintért cserében szerződésszerűnek igazolja le a teljesítéseket.
A vállalkozások képviselői nem fogadták el a vádlott ajánlatát, így pénzátadás nem történt - tudatta a csoportvezető ügyész.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:16 1 billió 284 milliárd forintnyi közvagyon kerül vissza az államhoz
- 10:13 Hordótemető bukkant elő a Dunából: 110 fémhordót szedtek ki Újpestnél
- 22:22 Saját madara ölte meg a férfit
- 20:07 Furcsa látvány Cegléden: víz helyett férgek folytak a híres forrásból
- 18:11 Teljes tisztújítás jön a KDNP-ben, Semjén Zsolt a választási vereség okairól is beszélt
- 16:01 Krausz Ferenc lemondott a Corvin-láncról
- 14:00 Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


