Állati
Kiderült a rejtélyes hattyúpusztulás oka
A vizsgálat megerősítette, amit a szakemberek is valószínűnek tartottak.
2019.02.20 06:55Ma.huMint ismeretes, január végén öt hattyú tetemére bukkantak Hódmezővásárhelyen, a Téglagyári-tavak egyikében.
A Délmagyar szerint a szakemberek a pusztulás egyik okaként azt tartották valószínűnek, hogy a hosszan tartó téli, havas időjárás viselte meg a hattyúk szervezetét. Ilyenkor nehezebbé válik a mindennapi élelem megszerzése. A kevés és rendszertelen táplálkozás, a fagyos idő hozzájárul az ellenálló képességük gyöngüléséhez. Ilyenkor az állatok szervezetében amúgy biológiai egyensúlyban élő fakultatív kórokozó baktériumok, paraziták elszaporodhatnak.
A laboreredmények megérkeztek a Nébihtől, és ezt a teóriát erősítették meg. A boncolásra küldött hattyútetemben nem találták nyomát sem a haszonállat-állományt veszélyeztető, sem pedig közegészségügyi szempontból jelentős, bejelentésköteles fertőző betegségnek. Az egyéb vizsgálatok fakultatív pathogen kórokozókat mutattak ki, vagyis az elhullott hattyúk szervezetében korábban is jelen voltak a kórokozók, amelyek erős immunrendszernél nem jelentettek problémát, csak akkor, hogy a téli időjárás miatt legyengült a szervezetük.
A tetemeket a járási főállatorvos az előírások szerint ártalmatlaníttatta.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


