Bűnügy
Híres amerikai producert károsítottak meg a csalók
Egy híres amerikai filmproducert 437 ezer dollárral megkárosító csalók ellen emelt vádat az ügyészség.
2019.02.14 17:05ma.huSzanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője közölte, a két szerb és egy horvát állampolgárt különösen nagy kárt okozó csalás és közokirat-hamisítás bűntettével, valamint pénzmosás elkövetésében való megállapodás vétségével vádolják.
A vádirat szerint a három férfi megállapodott abban, hogy megszerzik az angol-amerikai kettős állampolgárságú filmproducernek egy csehországi bankban vezetett bankszámláján levő pénzét. A producer nevére és személyi adataival - a vádlottak egyikének fényképével - hamis brit útlevelet, személyi igazolványt és vezetői engedélyt, valamint névjegykártyákat készítettek. A hamis okmányok felhasználásával Szegeden a sértett nevére számlát nyitottak.
Másnap a vádlottak Prágába utaztak, ahol bementek a producer számlavezető bankjába, ott a hamis okiratok felhasználásával megváltoztatták a bankszámla internetes hozzáférési kódjait. Ezt követően kétezer dollárt felvettek a számláról, 435 ezer dollárt pedig a magyarországi bankszámlára átutaltak. Majd visszautaztak Szegedre, ahol 12 ezer dollárt felvettek, a fennmaradó több mint 400 ezer dollárt át akarták utaltatni egy érdekeltségükbe tartozó fiktív cégnek.
A sértett azonban megtudta, hogy bankszámlájáról pénzt vettek fel, és utaltak át, ezért értesítette a magyar bankot.
A vádlottak 437 ezer dollár, mintegy 120 millió forint kárt okoztak, de mivel a pénz nagy részét lefoglalták, így a meg nem térült kár összege mintegy 4 millió forint - tudatta a csoportvezető ügyész.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


