Bűncselekmény
Milliárdos költségvetési csalás miatt emeltek vádat Kecskeméten
A bűnszervezet a csaknem négy éven keresztül folytatott jogellenes tevékenységével több mint egymilliárd forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.
2019.02.12 09:51ma.huKülönösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emeltek vádat 14 emberrel, köztük egy bűnszervezet 7 tagjával szemben, akik az áfa megfizetése nélkül szereztek be külföldről műanyagipari alapanyagokat - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség kedden.
A közlemény szerint a bűnszervezet a csaknem négy éven keresztül folytatott jogellenes tevékenységével több mint egymilliárd forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.
Mint írták, a bűnszervezet élén álló gazdasági társaságok 2013 és 2016 között jelentős mennyiségű műanyagipari alapanyagot szereztek be főként szlovák és osztrák társaságoktól, "papíron" magyarországi társaságok közbeiktatásával.
A bűnszervezet tevékenységéből hasznot húzó öt cég az első belföldi forgalomba hozatalt terhelő áfafizetési kötelezettség elkerülésére az árut egy 25 gazdasági társaságból felépített számlázási láncolaton keresztül szerezte be.
A számlalánc elején álló "eltűnő" cégek a következő szinten álló társaságok részére számlát bocsátottak ki, a belföldi értékesítés után pedig nem vallották be és nem fizették meg az adót. A lánc további résztvevői a termékeket továbbszámlázták, egyúttal az alsóbb szinteken álló cégektől kapott számlák áfatartalmát levonták. A számlaláncolat végén álló cégek az alattuk állók számlái alapján nagy összegű áfát igényelhettek vissza.
A gyanúsítottak az Európai Közösség területéről beszerzett áruk értékesítését terhelő áfa megfizetésének elkerülésével kedvezőbb piaci áron tudták a műanyagipari alapanyagot értékesíteni.
A főügyészég költségvetési csalás, pénzmosás, közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt 14 ember ellen emelt vádat, közülük 7 vádlott bűnszervezetben követte el a bűncselekményeket. A vádhatóság 7 ember ügyében tett indítványt alternatív büntetés kiszabására arra az esetre, ha az érintettek a bűncselekmény elkövetését az előkészítő ülésen beismerik.
A szabadlábon lévő vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06