Állati
Idén 30 éves a Szegedi Vadaspark
A jubileumot változatos programsorozattal köszöntik, és bővül az állatkert gyűjteménye is
2019.01.29 22:30ma.huIdén ünnepli megnyitásának harmincadik évfordulóját a Szegedi Vadaspark, a jubileumot változatos programsorozattal köszöntik, és bővül az állatkert gyűjteménye is - mondta el Veprik Róbert igazgató.
A Szegedi Vadaspark harminc éve, 1989 májusában, gyermeknapon nyitotta meg hivatalosan is kapuját a nagyközönség előtt. Magyarország legfiatalabb, egyben legnagyobb területű állatkertjében a "lakókat" már a kezdetektől nagy, természethű kifutókba helyezték el. Kiemelkedő a magyarországi állatbemutató helyeken ritkaságszámba menő főemlősgyűjteménye, köztük is elsősorban a tenyérben is elférő dél-amerikai karmosmajmok tartása, szaporítása. Az intézmény már az 1990-es évek közepén, nemcsak a város, de a régió egyik legnépszerűbb szabadidő és egyben természetvédelmi centrumává vált.
Az igazgató bízik benne, hogy az idei év 2018-hoz hasonlóan sikeres lesz. Tavaly megnyílt az állatkert elefántháza, és minden eddiginél többen, csaknem 230 ezren látogatták meg az intézményt.
A tervek szerint ősszel újabb nagy fejlesztést adnak át, megnyílik az indiai vagy páncélos orrszarvúk (Rhinoceros unicornis) bemutatója.
A jubileumi évben látható majd olyan kiállítás, amely a vadaspark történetébe nyújt betekintést a kezdetektől napjainkig és olyan is, amely harminc állatot mutat be, melyek vagy szakmai hírességek, vagy a szegediek kedvencei voltak. A csúcspont az állatkert szülinapján, gyermeknapon lesz, amikor az eddigieknél is színesebb programkavalkáddal várják a látogatót.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06