Évforduló
100. életévébe lépett az ország Bálint gazdája!
Legalább 40 évet letagadhatna Magyarország Bálint gazdája, sokan nem hiszik el, hogy 2019-ben a 100. életévébe lépett be, pedig így van! Nem régen előadást tartott, ahol az önellátás fontosságára hívta fel a figyelmet.
2019.01.26 10:40ma.hu
A Magyar Televízió Ablak című magazinjából (1981–2009) ismert kertészmérnök idén (született: 1919. július 28.) ünnepli a 100. születésnapját – írta az agrároldal.hu. Az önellátás fontosságára hívta fel a figyelmet nemrég tartott előadásán. Azt is elmondta, hogy törekedjünk arra, hogy minél több erőt tudjunk fordítani a kertjeink megművelésére, hogy saját terméssel tudjuk a család konyháját ellátni.
„ Nem kell több száz kilométerről ideszállított paradicsomot, paprikát vagy cukkinit fogyasztani, ha a saját kertünkben is meg tudjuk ezt termelni. Mindez nemzetgazdaságilag is nagyon jelentős értéket képvisel, mert egyre inkább látjuk, hogy a szállítási távolságok leküzdése nagyon sok emberi energiát, erőt vesz igénybe” – fogalmazott. Hozzátette, azon felül, hogy jóval olcsóbb és jobb a saját magunk által megtermelt zöldség és gyümölcs, biztosak lehetünk abban is, hogy azokban nincs az egészségre ártalmas vegyszermaradvány sem.
Felhívta a figyelmet továbbá a talajvédelem fontosságára is. Rávilágított, hogy a Kárpát-medencében, így Magyarországon is kizsákmányoljuk a termőföldet, s folyamatosan romlik a talaj termőképessége a humusztartalom csökkenése miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06