Ügyészség
Az egyik gyerek is elkapta a szüleitől a szifiliszt, de nem kezeltették
Vádat emeltek egy fertőzött gyermeke kezeltetését elhanyagoló zalai pár ellen.
2019.01.22 10:37MTIKiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat Zalában egy élettársai kapcsolatban élő pár ellen, mert éveken keresztül elhanyagolták gyermekük tőlük kapott szifiliszes fertőzésének kezelését, gyermekeiket pedig iskolába sem járatták - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.
Pirger Csaba tájékoztatása szerint a szülőknél 2013-ban diagnosztizáltak szifiliszes megbetegedést, ami miatt az akkor 6 éves és 4 éves gyereküket is megvizsgálták, de náluk nem volt kimutatható a fertőzés. Megelőzésként antibiotikumos kezelést és rendszeres kontrollvizsgálatokat írtak elő a gyerekeknek, de a szülők ezeket nem hajtották végre, nagyobbik lányuk emiatt meg is fertőződött.
A kislánynál 2014-ben bőrgyógyászaton diagnosztizált szifilisz miatt laborvizsgálatokat, valamint neurológiai, szemészeti és kardiológiai vizsgálatokat írtak elő, de a szülők nem vitték el mindegyikre a gyermeküket, és a későbbi kontrollvizsgálatokat is sorra elmulasztották. A kislány elhanyagolt állapota miatt 2015-ben többször kórházi kezelésre is szorult, a szülők a felszólítások ellenére mégis több éven át elhanyagolták a felülvizsgálatokat, holott fennállt a lehetősége annak, hogy a szifilisz súlyosbodik, átterjed valamelyik szervre, akár idegrendszeri károsodást is okozva.
Miután a szülők a kórházi és családgondozói felszólítások ellenére sem kezeltették megfelelően gyermeküket, a Zala Megyei Kormányhivatal 2017 augusztusában nevelésbe vette mindkét gyermeket.
A férfi és a nő ellen amiatt is vádat emeltek, mert az időközben tankötelessé vált gyermekeik rendszeresen nem jártak iskolába. A szülők többször is költöztek, de a felszólítások ellenére egyik lakhelyükön sem gondoskodtak arról, hogy a gyerekek mindennap iskolába járjanak. A két gyereket a 700-800 órányi hiányzásuk miatt évismétlésre kötelezték.
A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat a szülők ellen, mert magatartásukkal súlyosan veszélyeztették gyermekeik testi és értelmi fejlődését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:11 Ismét Sadiq Khant választották London polgármesterévé
- 16:10 KIM: a technikumok a legnépszerűbbek nyolcadik osztály után
- 15:02 Magyarország nevezetes fáit bemutató kiállítás nyílik a badacsonyörsi Folly Arborétumban
- 14:00 Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra
- 13:30 Cannes - Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep a fesztivál megnyitóján
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06