Ismét tüntettek Budapesten
Könnygázt kaptak a tüntetők éjjel az MTVA-székháznál
Az ellenzéki politikusokat a törvény ellenére nem engedték, hogy éljenek a jog által biztosított lehetőségeikkel.
2018.12.17 07:05MTIAz önkéntes túlmunka idő bővítéséről szóló törvény ellen demonstráltak civil szervezetek, az ellenzéki pártok támogatásával vasárnap Budapesten. A demonstráció hivatalosan késő délután ért véget a Kossuth téren. A tüntetők innen a Kunigunda utcába vonultak az MTVA székházához. Késő este könnygázt alkalmazott a rendőrség.
Az MTI tudósítói a helyszínről azt jelentették, a demonstrálókkal vonuló ellenzéki politikusok be akarják olvastatni követeléseiket a közmédiában.
A helyszínen több parlamenti képviselőt rendőri kíséret mellett beengedtek az MTVA-székházba. Köztük volt Kepli Lajos és Stummer János jobbikos képviselő, Varju László, a Demokratikus Koalíció képviselője, Kunhalmi Ágnes, MSZP-s képviselő, valamint Hadházy Ákos és Szél Bernadett független országgyűlési képviselő.
A rendőrség honlapján azt írta: a Kunigunda utcában összegyűltek közül többen petárdákkal, üvegekkel és más tárgyakkal dobálták meg a biztosításban részt vevő rendőröket, majd a rendőrsorfalra nyomták az elöl állókat, akik közül néhányan a földre kerültek, rosszul lettek. A rendőröket ért erőszakos támadás, illetve a demonstráció első soraiban tartózkodók testi épségének védelme érdekében a rendőrök többszöri felszólítást követően könnygázt alkalmaztak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


