Gyurcsány-Orbán találkozót akart a nép?
Orbán rosszul döntött?
A lakosság pártok közti összefogást sürget, és nem helyesli, hogy Orbán visszautasította a meghívást - derült ki a Szonda Ipsos csütörtökön végzett kutatásából, amelynek eredményeit a Népszabadság szombati száma közölte.
2008.12.20 08:56NépszabadságAz ötszáz fő telefonos megkérdezésével lezajlott országos, reprezentatív kutatásból kitűnik: tízből hét megkérdezett szerint a pártoknak közösen kell megoldást találniuk a gazdasági és pénzügyi válság által keletkezett problémákra. A kormánypártiak 85, a bizonytalanok 75 százaléka híve a pártok összefogásának, és még az ellenzéki szavazók 53 százaléka is így vélekedik - olvasható a cikkben.
Arról, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő meghívta Orbán Viktort, a Fidesz elnökét egy megbeszélésre, a megkérdezettek 79 százaléka hallott. Ugyancsak ilyen magas azoknak az aránya (78 százalék), akik szerint helyes, hogy Gyurcsány Ferenc egyeztetni akar az ellenzék vezetőjével.
Mind a kormánypártiak, mind az ellenzékiek és a bizonytalan pártpreferenciájúak között is abszolút többségben találhatjuk azokat, akik helyeslik Gyurcsány Ferenc kezdeményezését (a kormánypártiak 91, az ellenzékiek 65 és a bizonytalanok 79 százaléka vélekedik így). Azt, hogy Orbán Viktor visszautasította a miniszterelnök meghívását, a kérdezettek 71 százaléka nem helyesli.
Míg a kormánypártiakon és a bizonytalanokon belül abszolút többségben vannak a helytelenítők (előbbiek 96, utóbbiak 76 százaléka tartja helytelennek Orbán válaszát), az ellenzékiek erősen megosztottak a kérdésben: 47 százalékuk helyesli, 46 százalékuk nem helyesli a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjének reakcióját.
Kapcsolódó írások:
- Gyurcsány nem számított Orbán kosarára
- Orbán: ha leülnék Gyurcsánnyal, úgy tűnne, a Fidesznek köze van az elhibázott válságkezeléshez
- Orbán az SZDSZ-t és az MDF-et hibáztatja
- Orbán nem akar találkozni Gyurcsánnyal
- Szívesebben látnák Orbánt a miniszterelnöki székben?
- Gyurcsány találkozót kezdeményezett Orbánnal
- Így focizik Orbán Viktor! A Fidesz elnöke adta át az új nagykátai sportcsarnokot
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


