Munkarend
Ötnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés
Az Országgyűlés ötnapos ülést tart a következő két hétben. A képviselők kedden szavazhatnak a honvédelemben és a rendvédelemben dolgozók túlszolgálatainak pénzbeni megválthatóságáról, majd a munka törvénykönyvének módosításáról tárgyalhatnak, szerdán pedig a három év múlva esedékes országos népszámlálás részleteit kezdik megvitatni.
2018.11.26 05:30MTIA házelnöknek a parlament honlapján elérhető napirendi javaslata szerint az ülés hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, ezeket az interpellációk ezúttal is két órában, az azonnali kérdések pedig hatvan percben követik.
Kedd reggel szintén napirend előtti felszólalásokkal indul a parlamenti munka, majd szavazásokat tartanak. A Ház összesen tizenhét előterjesztésről szavaz. Egyebek mellett ekkor dönthetnek a honvédek, valamint a rendvédelmi dolgozók túlórapénzeinek kifizethetőségéről, valamint a tavalyi költségvetés zárszámadásáról is.
A második ülésnap további részében tíz indítvány általános vitáját bonyolítják le. A képviselők így elmondhatják véleményüket például arról a kormánypárti kezdeményezésről, amely a munka törvénykönyvét módosítaná a hosszabb munkaidőkeret kialakíthatósága érdekében, továbbá értékelhetik a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács felállításának szándékát.
Szerdán további kilenc javaslat kerül terítékre. Általános vitát tartanak a Nemzeti Eszközkezelő Programban résztvevők otthonteremtésének biztosításáról, a 2021-re tervezett népszámlálásról, a kormányzati igazgatásról szóló törvényjavaslatról, a Hungary Helps Programról, valamint a magyar-székely összetartozás napjáról.
Csütörtökön mindössze hat előterjesztést kezdenek tárgyalni. Szó lesz a kormány legutóbb benyújtott energetikai, szociális és egészségügyi törvénymódosító javaslatairól.
A parlament soron következő ülése december 3-án, hétfőn, a második héten megszokott kérdésekkel és azonnali kérdésekkel zárul.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06