Baleset
Ne már, hogy ezért égett porig a DK központja!
Óriási tűz volt a hétvégén Budapesten, több száz négyzetméteren lángolt egy Teréz körúti épület. A DK irodái teljesen megsemmisültek.
2018.11.19 08:03ma.huKolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelem szóvivő-helyettese a tűz lehetséges okairól az atv.hu-nak azt mondta: a tetőszerkezeti tűzesetet megelőzően, ugyanabban az épületben, a földszinten egy étterem konyhájában a szagelszívó berendezés égett, ehhez riasztották a tűzoltókat, majd a tűzoltás közben értesítették a kollégáimat, hogy a tetőszerkezetben is tűz keletkezett. Hogy a kettő között van-e összefüggés, azt most jelenleg nem tudjuk megmondani, hatósági eljárás keretében vizsgáljuk a tűz keletkezési okait.
A DK szóvivője, Gréczy Zsolt elmondta, az anyagi károkat még nem tudták felmérni, rengeteg személyes holmijuk is odaveszett, illetve megsemmisült a sajtóiroda és az összes tárgyaló is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:48 Megjelent a rettegett bogár ami ingyen büfének nézi a kertet és a mezőgazdaságot
- 6:53 Karácsony Gergely: A mostani nyár életünk egyik leghűvösebb nyara volt
- 22:55 Visszautasította az Alkotmánybíróság a Fidesz egyik alaptörvény-módosítás elleni beadványát
- 20:55 Megoldások helyett személyeskedés? Amikor a közpénzből fizetett képviselő nem a problémára válaszol
- 18:31 Felperzselődik Európa
- 16:10 El-selejtező - Őrizetben két lengyel szurkoló, akik az FTC drukkereire támadtak
- 14:28 Orbán Anita: legalább 58 magyar állampolgárt kellett kimenekíteni a horvátországi erdőtűz miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


