Év hala
Keszeg, ökle és pisztráng versenyez az év hala címért
Szavazzunk!
2018.11.12 11:23ma.huIdén is három őshonos fajra, a vörösszárnyú keszegre, a szivárványos öklére és a sebes pisztrángra lehet szavazni az év hala versenyen - közölte a Magyar Haltani Társaság vasárnap a ma.hu-val.
A közlemény szerint az álló- és lassú folyású vizeket kedvelő vörösszárnyú keszeget többnyire a vízi növényzetben gazdag vizekből fogják. Táplálékát fonalas algák, fiatal növényi hajtások, magvak alkotják, felismerni fölfelé nyíló szájáról, valamint vöröses úszóiról lehet.
A védett szivárványos ökle a legkisebb és legszínesebb Magyarországon található halak egyike. A szaporodás idején a hím szivárványszínekben pompázik, a nőstényeknek pedig megnő a néhány centiméter hosszú tojócsövük, hogy a nagyobb testű kagylók köpenyüregébe rakják ikráikat - ismertették.
A sebes pisztráng a gyors, oxigéndús vizeket kedveli. Legtöbbjük ismertetőjele, hogy olajzöld hátukat és világosabb oldalukat fehérlő udvarral körülvett piros foltok díszítik, a fiatalokat a testoldal nagyobb, szürke foltjai jellemzik - olvasható a közleményben. Hozzátették, kiváló sporthal, ezért előszeretettel telepítik az erre alkalmas vizekbe, túlnépesítve azonban károsíthatja az eredeti halfaunát.
Szavazni december 31-én délig ezen az oldalon lehet.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:24 Izrael elindította a Fekete Zászló hadműveletet Jemen ellen
- 22:48 Meteorológia: hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
- 21:00 Már megint füstöl a MOL környéke - videó
- 20:00 Felborult egy szirénázó mentőautó Budapesten
- 19:50 Brit Nagydíj - Norris újra győzött, a veterán Hülkenberg először a dobogón
- 18:18 Folyamatosak voltak az utórengések szombat éjszaka Csongrád térségében
- 16:17 NGM: a magyar üzemanyagárak a továbbra is kedvezőbben alakulnak a szomszédos országokhoz képest
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06