Egészségügy
Megszűnhetnek a fizetős kórházi szolgáltatások
Kiszivárgott egy jogszabály-tervezet.
2018.10.19 09:00ma.huMinden költségtérítéses szolgáltatást megszüntetne a kórházakban a szaktárca – tudta meg a Népszava. A lap szerint bevételeik 5-10 százalékát veszíthetik el a kórházak, ha betiltják fizetős szolgáltatásaikat. Ez a lépés a nem fizetős terápiákat, például a művesekezelést is veszélybe sodorná.
Egy hamarosan a parlament elé kerülő salátatörvény egyik pontja ugyanis úgy szól: a jövőben "közfinanszírozott kapacitások igénybevételével nem nyújtható nem közfinanszírozott ellátás.” Ez azt jelenti: az intézményekben ma elérhető összes fizetős szolgáltatást meg kell szüntetni.
Most az egyágyas szobáért, leletmásolatért, vagy olyan ellátásért is kérhetnek pénzt az intézmények, amit egyébként a biztosító nem fizet. Nem ritka, hogy például a testsúlycsökkentő műtétekre a kórház orvosa bérli saját intézménye műtőjét – akkor is, ha a beavatkozás nem "szépészeti”, hanem egészségügyi okokból válik indokolttá. Ilyenkor például a gyomorszűkítést a kórház eszközeivel, azaz közfinanszírozott tárgyakkal végzik. A tervezett új szabály viszont ezt is megtiltaná, éppúgy mint a műtők vagy egyéb eszközök bérbeadását.
Az egyik intézményvezető a lapnak azt mondta, hogy a tervezetben olvasható tiltás gondot okozhat még a művese-kezelésekben is. Ahhoz ugyanis, hogy a gép el tudja végezni a vese helyett a vér szűrését egy kisebb érműtétre van szükség. A művese állomáson ehhez nincs műtő és szakember, ezért ezt a beavatkozást a magáncégek által üzemeltetett állomások is a közeli kórházakban végeztetik el, és számla ellenében ezt ki is fizetik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


