Bűncselekmény
160-nal száguldozott, majdnem elgázolt egy rendőrt a borsodi ámokfutó
A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Mezőkövesdi Járási Bíróságon egy büntetett előéletű férfivel szemben, aki nyáron elmenekült a rendőrök elől.
2018.10.04 10:31MTIAz ügyészség közleménye szerint a borsodi férfi még július 13-án a hajnali órákban az M3-as autópálya egyik pihenőhelyén kivonta magát a rendőri intézkedés alól, többszöri figyelmeztetésre sem állt meg, kivilágítatlanul, néhol 160 kilométeres óránkénti sebességgel száguldott.
Hosszas menekülése során egy borsodi kisvárosban lassítás nélkül áthaladt egy kereszteződésen, majd gépkocsiját szándékosan balra kormányozva arra kényszerítette a szemből érkező autó sofőrjét, hogy az ütközés elkerülése érdekében térjen le az úttestről.
Ezután egy magánútra hajtott, ahol egy rendőr megállásra szólította fel, de a vádlott nem lassított, így a törzsőrmesternek el kellett ugrania az autó elől. Végül csak azután tudták megállásra kényszeríteni a férfit, hogy autójával a szolgálati gépkocsiknak is szándékosan nekihajtott.
A férfi nem rendelkezett jogosítvánnyal, számos közlekedési szabályt megszegett és a rendőrautókban is kárt okozott. Ezek miatt - a hivatalos személy elleni erőszak bűntettén túl - közúti veszélyeztetés bűntettével és két rendbeli kisebb kárt okozó rongálás vétségével is megvádolta.
Az ügyészség vádiratában az új büntetőeljárási törvénynek megfelelően azt indítványozta, hogy amennyiben a nyomozás során tagadásban lévő többszörös visszaeső vádlott az előkészítő ülésen a terhére rótt bűncselekmények elkövetését beismeri, úgy a bíróság halmazati büntetésül ítélje hét év fegyház fokozatú szabadságvesztésre - amelyből nem bocsátható feltételes szabadságra -, és végleges hatállyal tiltsa el a járművezetéstől.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:28 Az EU Tanácsa elfogadta az EU közös agrárpolitikájának felülvizsgálatát
- 6:26 Az EU szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási előírásokat fogadott el a nehézgépjárművekre
- 5:24 Mabisz: újabb járművekre kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni
- 23:22 Éhségsztrájkba kezdett a varsói szejmben a gazdák egy csoportja
- 22:21 Izrael vészhelyzeti búzaellátásról állapodott meg Romániával
- 21:17 Rishi Sunak: arról kell dönteni, hogy ki vezesse Nagy-Britanniát a következő veszélyes években
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06