Időközik
Négy településen lesz vasárnap időközi önkormányzati választás
Négy településen tartanak vasárnap időközi önkormányzati választást: a főváros XV. kerületében és Mánfán polgármestert, Bujákon polgármestert és képviselőket, a X. kerületben pedig egyéni képviselőt választanak.
2018.09.28 00:30MTIA főváros XV. kerületében azért tartanak időközi polgármester-választást, mert Hajdu László (DK) korábbi polgármestert áprilisban országgyűlési képviselővé választották, a két tisztség pedig összeférhetetlen. A polgármesteri tisztségért négy jelölt indul: Németh Angéla alpolgármester (Rászorulókat Támogatók Egyesülete - Magyar Szolidaritás Mozgalom), akit a DK, az MSZP, a Párbeszéd és a Liberálisok is támogatnak, továbbá a kerületet 2010 és 2014 között irányító László Tamás (Fidesz-KDNP), valamint Kerezsi László (Magyar Munkáspárt) és Csékei Sándor (független). A választói névjegyzékben 64 938 helybéli szerepel.
A Baranya megyei Mánfán azért rendeznek időközi polgármester-választást, mert a település korábbi, független vezetője, Hohn Krisztina megkapta a Gémesi György lemondása miatt megüresedett parlamenti mandátumot az LMP frakciójában, ezért összeférhetetlenség miatt lemondott polgármesteri tisztségéről. A posztért öt független jelölt, köztük a jelenlegi alpolgármester, Takács Zsolt, valamint Boros Józsefné, Poczók Gyuláné, Konyári Zsolt és Schneiderné Dreher Mónika indul. A 770 lelkes település választási névjegyzékében 648-an szerepelnek.
A Nógrád megyei Bujákon polgármestert és képviselőket is választanak, mivel a képviselő-testület júniusban feloszlatta magát. A polgármesteri posztért két független jelölt indul: Borbély Ferenc és Borbély Gábor. A hat képviselői helyre huszonöten pályáznak, mindannyian függetlenként. A voksoláson 1702 helybéli szavazhat.
Vasárnap a főváros X. kerületében, Kőbányán a 6. számú egyéni választókerületében egyéni választókerületi képviselőt választanak, miután a korábbi képviselő, Gazdag Ferenc (Fidesz-KDNP) júniusban lemondott. A választáson három jelölt indul: Fléger István Tamás (Magyar Munkáspárt), Kovács Róbert (Momentum Mozgalom) és Szilágyi-Sándor András (Fidesz-KDNP). A voksoláson 5236-an vehetnek részt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:58 Hat magyar első hely a kick-boxolók isztambuli világkupáján
- 7:57 Josep Borrell: az Unió részvétét fejezi az iráni helikopter-baleset áldozatainak
- 6:40 Először bocsátottak fel 5G-műholdakat Oroszországban
- 5:38 Mahosz-szóvivő: vélhetően nagy sebességgel ütközött a motorcsónak
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06