Bűnügy
Több százmillió forintos pénzmosási ügyben emeltek vádat Szegeden
Számlákat nyitottak, majd magánszemélyek és cégek sérelmére követtek el bűncselekményeket.
2018.09.21 11:35MTINyolc gyanúsított ellen emeltek vádat, egy nigériai férfi által irányított bűnszervezet keretében több mint 250 millió forint, csalásból származó pénzt mostak tisztára - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte, az előzetes letartóztatásban lévő nigériai férfit és társait bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntettével vádolják.
A vádirat szerint a nigériai férfi ismeretlen, feltehetően afrikai megbízóival megállapodott abban: magyar állampolgárokat szervez be, hogy a bűnszervezet tagjai által a többi között spanyol, német, osztrák, svájci, angol, portugál, bolgár, thaiföldi, fülöp-szigeteki, afrikai magánszemélyek és cégek sérelmére elkövetett bűncselekményekből származó pénz megszerzésében és eltüntetésében segítsenek.
A beszervezett szegedi lakosok helyben több pénzintézetben nyitottak devizaszámlákat, amelyekre azután olyan pénz érkezett, amelyet a sértettek azért utaltak át, mert az e-mail fiókjuk feltörésével, hamis e-mail címekkel, valótlan internetes hirdetésekkel megtévesztettek őket. A 2015 szeptembere és 2017 áprilisa között működő bűnszervezet tagjai azután további vádlottakat is beszerveztek újabb bankszámlák nyitásáért. Összesen 32, pénzmosásra használt bankszámlát nyitottak Szegeden, ezekre 61 átutalás érkezett összesen 307 millió forint értékben. Ebből a számlanyitó vádlottak 254 millió forintot vettek fel, míg a fennmaradó összeget a bankok az időben érkező figyelmeztetéseknek köszönhetően nem írták jóvá a vádlottak számláján, hanem visszautalták a sértetteknek.
A számlanyitó és a bűncselekményekből származó pénzt felvevő vádlottak utalásonként tíz százalékot kaptak, majd a felvett készpénzt át kellett adniuk a nigériai férfinak, aki szintén levonta a neki járó további tíz százalékot, majd a fennmaradó összeget eljuttatta megbízóinak - közölte a csoportvezető ügyész.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


