A terminálokon nincs torlódás
Szinte zavartalan a forgalom Ferihegyen
Fennakadás nélkül fogadja és indítja a járatokat a ferihegyi repülőtér hétfőn délután, a terminálokon nincs torlódás, az utasoknak tíz percnél is kevesebbet kell várniuk a biztonsági ellenőrzésre - közölte Szollár Domokos, a Budapest Airport (BA) szóvivője hétfőn fél öt körül.
2008.12.15 16:55MTISzollár Domokos kiemelte: az érkező járatok menetrend szerint landolnak, az indulók pedig legfeljebb tíz-húsz perces késéssel gördülnek ki a futópályára. A Malév már tegnap bejelentett járattörlései mellett az Alitalia két római és a Lufthansa müncheni járatát kellett törölni - fűzte hozzá a repteret üzemeltető társaság szóvivője, hangsúlyozva, hogy hétfőn a 137 induló járatból 122 várhatóan elindul úticélja felé.
A Budapest Airport várakozásai szerint a nap hátralevő részében is tartható lesz a jelenlegi szolgáltatási színvonal, és valamennyi repülő nagyobb késés nélkül tud üzemelni.
Kapcsolódó írások:
- Ferihegy: Délután egyeztetnek a felek
- Egész nap folyamatos közlekedés várható Ferihegyen a BA szerint; sztrájktörőkre gyanakszanak a Munkástanácsok
- Erősödött a sztrájk: káosz a vasúton, balhé Ferihegyen!
- Ferihegy: Megegyezés híján folytatódik a sztrájk - akár bővülhet is
- Ferihegyi sztrájk - Asztalhoz ültek az érdekképviseletek és a menedzsment
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


