Atomenergia
A kiszáradó Duna miatt majdnem leállt a Paksi Atomerőmű
Jelen esetben tényleg közel jártunk a leállításhoz, két tized foknyira volt a folyó hőmérséklete attól, amikor lekapcsolják miatta az erőművet.
2018.08.25 09:57ma.hu
MTI Fotó: Sóki Tamás
Az erőmű hűtését kiszolgáló Duna - többek között az alacsony vízállás miatt - olyan mértékben melegedett fel, ami már az atomerőmű szerint is „adminisztratív korlátot jelent a blokkok üzemeltetésére” – írta a G7.hu oldal kérdéseire válaszul az atomerőmű kommunikációs osztálya.
A jogszabályok szerint ilyen lépésekre akkor kerülhet sor, ha a Duna vízhőmérséklete az erőmű hűtővízének bebocsátási pontjától 500 méterre meghaladja a 30 fokot, amihez nagyon közel jártunk.
A folyónak már az alaphőmérséklete sem volt messze a határtól, ám, hogy Paksnál pontosan mennyire közelítette meg, azt nem lehet megmondani, mivel a Vízügyi Főigazgatóság paksi mérőegysége épp augusztus elején hibásodott meg. Egy zátony kialakulása miatt a készülék rossz adatokat küldött, ezért a hatóságnál kézi mérésre álltak át. Ebből viszont – szemben az automatikus óránkénti méréssel – naponta csak egyet csináltak, méghozzá reggel hétkor, amikor a leghidegebb a Duna.
A legmagasabb reggeli hőmérséklet, amit regisztráltak 26,8 fok volt, ez azonban napközben 1,2-1,5 fokkal emelkedhetett, az erőmű pedig további 3-4-et dobhatott rajta a mérési pontig.
Pakson állítólag 29,8 fok volt a legmagasabb, amit mértek.
Paks leállása gyakorlatilag katasztrófa lenne a hazai villamos-energiaellátás szempontjából, hiszen az erőmű a teljes hazai termelés több mint felét adja.
A teljesítménycsökkentésre egyébként végül, azért sem volt szükség, mert ez magától is megtörtént: az egyik blokk meghibásodott, és augusztus közepe óta nem is termelt. A 3-as egységben ennek a hétnek a második felére ígérték az újraindulást, és pénteken az volt a terv, hogy este már néveleges kapacitáson üzemel majd ez a blokk is - írta a hvg.hu.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


