Jótékonyság
Rászoruló diákok javára indít akciót az Ökumenikus Segélyszervezet
Iskolakezdés együtt! címmel hetedszer hirdet országos pénzadománygyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet ezer gyerek beiskolázásának támogatására.
2018.08.16 23:30MTIGáncs Kristóf, a segélyszervezet kommunikációs vezetője a gyűjtést elindító csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: az akció célja, hogy még ebben a hónapban ezer rászoruló gyerekhez juttassanak el 10-10 ezer forint értékű, személyre szabott, minőségi tanszercsomagot.
A 1353-as adományvonal tárcsázása hívásonként vagy SMS-enként 250 forint támogatást jelent, a remélt tízmillió forinthoz 40 ezer telefonhívásra van szükség a következő két hétben - tette hozzá.
A segélyszervezet online adományozási felülete a www.iskolakezdesegyutt.hu oldal, amelyen tetszőleges összeget lehet adományozni, a nagyobb postákon pedig gyűjtőperselyekben is várják az adományokat.
Gáncs Kristóf felidézte: az elmúlt években több országos felmérést végeztek az iskolakezdéssel kapcsolatban, ezeknek az eredménye azt mutatja, hogy a családok fele szerint nagy anyagi kihívást jelent az iskolakezdés, körülbelül öt százaléka pedig egyenesen vállalhatatlan tehernek érzi. Ez azért is veszélyes, mert a családok, hogy megvásárolhassák az iskolaszereket, hiteleket vesznek fel vagy nem fizetik be számláikat. Másrészt pedig azért, mert megfelelő tanszerek hiányában a gyerekek félelemmel, szégyenkezve mennek iskolába, ami meghatározhatja a tanuláshoz való viszonyukat, a jövőjüket - emelte ki.
Hozzátette: a rászoruló iskolásokat a segélyszervezet országos intézményhálózatának látóköréből választották ki a nyáron. Mindegyikük személyre szabott és szükséglete szerinti támogatást kap, hiszen egyeseknek tanszerre, másoknak tornafelszerelésre vagy ruhára van szüksége - tette hozzá.
Wolf Kati énekesnő, aki hetedszer az arca az Iskolakezdés együtt! kampánynak, a sajtótájékoztatón azt mondta, évről évre megtapasztalja, hogy az iskolaszerek milyen örömöt jelentenek a gyerekeknek. Kiemelte: az adományok nagyon fontosak ahhoz, hogy segítsék a rászorulók felzárkózását.
Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, a segélyszervezet önkéntese, aki szintén a kampány arca, arról beszélt, hogy szereti a konkrét célokat. Ebben az esetben a célja most az, hogy összejöjjön a negyvenezer hívás a 1353-as számra. Szólt arról is, hogy az iskola, a taníttatás lehetőséget nyújthat a felzárkózásra, és ebben segít az adománygyűjtő akció.
A hazai ezer mellett több száz erdélyi, vajdasági és kárpátaljai magyar gyerek is kap beiskolázási segítséget - ismertette a segélyszervezet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Négymillió autót hív vissza a Volkswagen - menet közben is elmehet a kormányzás
- 6:10 Elfogyhat a víz a Budaörsi Állatmenhelyen - sürgősen segítséget kérnek
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


