Biztonság
Sziget - Napi háromszáz rendőr biztosítja a fesztivált
Európa egyik legnagyobb fesztiválja rendőri szempontból is kiemelt feladat.
2018.08.08 12:37MTINaponta mintegy háromszáz rendőr biztosítja a szerdán megkezdődött Sziget fesztivált, amelyen a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) idén először bűnmegelőzési és pihenőpontot is nyitott.
Európa egyik legnagyobb fesztiválja rendőri szempontból is kiemelt feladat, ennek érdekében a BRFK folyamatosan elemzi és értékeli a hasonló hazai és külföldi rendezvények tapasztalatait - mondta el a helyszínen tartott szerdai sajtótájékoztatóján Budapest rendőrfőkapitánya.
Bucsek Gábor közölte: rendészeti, közlekedésrendészeti, bűnügyi, felderítői és bűnmegelőzési feladatokat egyaránt el kell látniuk; a terrorcselekmények elhárítására például kamerarendszert telepítettek és a gépkocsis behajtást akadályozó biztonsági elemeket építettek ki.
A közlekedésrendészeti intézkedések során a BRFK ügyel a környék lakóinak nyugalmára, igyekszik mozgásukat csak a lehető legkisebb mértékben igyekszik korlátozni, de úgy, hogy közben a vendégek minél gyorsabb ki- és bejutását is biztosítsák - ismertette.
A terrorcselekmények megakadályozása mellett kiemelt figyelmet fordítanak az erőszakos, a vagyon elleni, valamint a kábítószerrel kapcsolatos bűnesetek megelőzése. Több rendőr a kilétét fedve, akár a Szigetre beköltözve igyekszik megakadályozni a zseblopásokat, a sátrak fosztogatását - árulta el, hozzátéve: idén francia rendőrök is szolgálatot teljesítenek a Szigeten.
A rendőrök idén már kizárólag környezetkímélő, elektromos rollerekkel, robogókkal, kisautóval, illetve kerékpárokkal közlekednek a Sziget területén - hangoztatta.
Bucsek Gábor hangsúlyozta, hogy a BRFK jelentős paradigmaváltást hajtott végre, az elmúlt években "nyitott" a lakosság és a látogatók felé, idén pedig bűnmegelőzési pontot is nyitott.
A programhelyszínen többek között biztonságiöv-szimulátor, motoros szimulátor, kvízek, többnyelvű tájékoztató anyagok és pihenőpont várja a fesztiválozókat, de lesz karaoke is, a bűnmegelőzési ponton dolgozó rendőrök pedig a bűnesetek áldozatainak is segítséget tudnak nyújtani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:30 Temuról rendelt diktátor - elszabadultak az indulatok a lengyel parlamentben
- 16:40 Válogatás nélkül lövöldözött egy férfi Krakkó főterén - halottak, sérültek
- 14:50 Hackerek vették célba az olasz külügyminisztert és egy stratégiai vasútberuházást
- 8:48 Öngyilkosságát és temetését is megtervezhette egy 13 éves lány a Google MI-jével
- 22:00 Többmillió ember pénze került veszélybe, megbukott Paraguay elnöke
- 20:02 Megrohamozták a Microsoftnak épülő adatközpontot Amszterdamban
- 18:54 Bombafenyegetések bénítják Európát, Magyarországon vadászgépeket riasztottak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


