Egyre kevesebb az egészségügyi szakdolgozó
Székely Tamás szerint rossz üzenet lenne a kórházak konszolidációja
Az egészségügyi intézményeknek felelős gazdálkodásra kell törekedniük - mondta el az egészségügyi miniszter, aki szerint ebben elsősorban a tulajdonos fenntartóknak van tennivalójuk.
2008.12.15 07:54Napi GazdaságA kórházaknál felhalmozott milliárdos adósságokról szólva kijelentette: "igazi adósságnak" csak a lejárt tartozásállományt tartja, amely csaknem 20 milliárd forint, majd hozzátette: a szektor 16, 7 milliárd forint forráshoz jut az év végén.
"Ezt teljesítményarányosan fizetjük ki, tehát nem adósságkonszolidációról van szó, ám sok intézménynél ebből lehet rendezni az elmaradásokat is" - közölte Székely Tamás, aki azt is jelezte: szerinte a konszolidációnak rossz üzenete lenne azok felé, akik tudnak adósság nélkül is gazdálkodni.
A miniszter a járulékfizetők jogviszony-ellenőrzéséről szólva beszámolt arról, hogy "nagyon jól állnak", mert januárban még csak 116 ezren fizették be a havi 4.350 forintos hozzájárulást, év végére azonban ez a szám elérte a 270 ezret, ennyi embert "tereltek be" ugyanis a járulékfizetők közé.
Az egészségügyi tárca vezetője - mint kifejtette - nem tartja veszélyesnek az ágazatban a munkaerő-elvándorlás mértékét, tekintettel arra, hogy a legális munkavállaláshoz szükséges jóhírnév-igazolást az idén csak 450-500 orvos kérte, s ez a szám a mintegy 37 ezres orvosi létszámhoz mérve alig több mint egy százalék.
Mint mondta, problémásabbnak tartja ugyanakkor, hogy egyre kevesebb a pályára lépő fiatal orvos, így a kollégák zöme már idősebb, s azt is, hogy az egészségügyi szakdolgozók nagyjából négyezerrel kevesebben vannak, mint a költségvetési rendben működő intézményeknél engedélyezett 107 ezer fő.
Emiatt is örülök annak, hogy megállapodtak a munkaügyi tárcával arról, hogy az egészségügyi ágazat is részt vehessen a közmunkaprogramban - jelentette ki Székely Tamás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


