Elképesztő sztori
'Sikoltoztunk, én körbe rohangáltam a lakásomban' - megszólalt az Animal Cannibals
Világszám! - Így reagáltak az épp új lemezen dolgozó Animal Cannibals tagjai arra, hogy az amerikai színésznő, Kate McKinnon hibátlan magyarsággal énekelte el az együttes egyik slágerét.
2018.08.02 20:50ma.hu
Budapest egyik városrészének neve hangzott el, nem is akárhol: Jimmy Fallon showműsorában, amelyet milliók néznek. De az igazi show csak ez után kezdődött. A nemrég Budapesten forgató színésznő, Kate McKinnon ugyanis egyszer csak énekelni kezdte az Animal Cannibals 25 évvel ezelőtti slágerét.
„Meglepődtünk nagyon, igen, sikoltoztunk, én körbe rohangáltam a lakásomba otthon, és gyakorlatilag mindenkit felébresztettem, az összes szomszédnak szóltam, hogy most azért ezt mindenki nézze ezt meg, mert ez világszám – mondta el az ATV-nek Ricsipí, a rapduó egyik tagja.
Qka MC ehhez hozzátette: jó, hogy valaki a „tavaszi szél vizet áraszt” dal énekli, de rappelni magyarul, ez még aztán tényleg a legkeményebb feketeöves mutatvány volt.
A fiúk szerint bár érdemes a helyén kell kezelni a történetet, a rapduó tagjai mégis úgy érzik: a slágerük amerikai előadása mind nekik, mind pedig Magyarországnak jót tesz.
Kate McKinnon rappeléséről itt írtunk bővebben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


