Rendőrség
Bűnmegelőzési nyári táborokat szervez az ORFK
A táborok ingyenesek, és szeretnék minél több gyermek érdeklődését felkelteni.
2018.08.02 23:30MTIBűnmegelőzési nyári táborokat szervez gyermekeknek az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), a táborok iránt nagy az érdeklődés - mondta Németh Ágnes, az ORFK bűnmegelőzési osztályának vezetője csütörtökön Budapesten.
Németh Ágnes az MTI-nek kifejtette: a rendőrség évek óta dolgozik táborokban, és szervez maga is táborokat. A táborok ingyenesek, és szeretnék minél több gyermek érdeklődését felkelteni ezzel a kezdeményezéssel - magyarázta.
Közölte: általános iskolás gyermekeket várnak a táboraikba, és ezzel is igyekeznek segíteni a szülőknek, akiknek nyáron meg kell oldaniuk a gyermekek felügyeletét. A táborok iránt mindig nagy az érdeklődés, hiszen a szülőknek biztonságot ad, hogy a rendőrség a szervező, így rendőrök vannak a helyszínen, másrészt az ingyenesség is jelenetős vonzerő - mutatott rá.
Megjegyezte: a tábor egyhetes, az Óbudai Szabadidőparkban például négy hétig hetente ötven gyermeket várnak.
Németh Ágnes úgy vélte, ilyenkor játék közben tanulnak a gyermekek, hiszen reggeltől estig játékos foglalkozásokon vesznek részt, és megtudhatják, hogyan működik a rendőrség, mi egy rendőr feladata, továbbá azt is, hogy mit lehet tenni baj esetén. A cél az, hogy a gyermekek jól érezzék magukat, és közben tanuljanak is - mondta.
Kitért rá: ha bárki, aki tábort szervez, felkéri a rendőrséget, szívesen tartanak foglalkozásokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06