Egészségügy
Ultrahangkészülékeket vásárolt a keszthelyi kórház
Több mint 47 millió forintos pályázati összegből kiemelt szintű radiológiai, valamint aneszteziológiai-intenzív ultrahangkészüléket vásárolt a keszthelyi kórház, az utóbbi a válságos állapotú betegek ellátásainak kockázatait is csökkenti.
2018.07.28 20:30MTIA kórház az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program pályázatán elnyert 47,3 millió forintos, százszázalékos támogatás segítségével, a Széchenyi 2020 program keretében vásárolta meg a két új ultrahangkészüléket.
A radiológiai és ultrahang-diagnosztikai osztályon egy tízéves készüléket cseréltek le, hogy az évente mintegy háromezer fekvőbeteg, illetve mintegy 11 ezer járóbeteg ellátását segítsék. A korszerű eszköz beszerzésével elkülöníthetővé vált a járó- és fekvőbetegek vizsgálata, ami a várólisták rövidülését is eredményezi.
Az aneszteziológiai és intenzív betegellátó osztályon eddig a válságos állapotú betegeket - a páciens vagy a készülék szállításával - a radiológiai osztály ultrahangkészülékével vizsgálták. Az új berendezés az időveszteséget és a szállításból adódó felesleges kockázatot is kiküszöböli, gyorsul a diagnózis megállapítása, a szakorvosoknak pedig lehetőségük nyílik egyes invazív beavatkozások ultrahangvezérelt elvégzésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:05 Másodfokú riasztást adtak ki zivatarok veszélye miatt Fejér és Pest vármegye egyes járásaira
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
- 13:46 A félvezetők globális eladása 15,2 százalékkal nőtt az első negyedévben éves szinten
- 12:45 A látogatók előtt született alpaka csikó a Szegedi Vadasparkban
- 11:02 Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota továbbra is súlyos
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06