Ellátás
A szociális államtitkárság párbeszédet indít az ápolási díj emeléséről
Azt mondják, a kormány teljes mértékben egyetért azzal, hogy meg kell becsülni azokat, akik beteg hozzátartozójuk otthoni ápolását vállalják.
2018.07.21 13:16ma.huAz Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága széles körű párbeszédet indít az ápolási díj emeléséről, több szakmai és civil szervezet és a szociális ágazati egyeztető fórum javaslatait is meghallgatja majd, és várhatóan az ősszel tesz javaslatot a kormánynak az ápolási díjjal kapcsolatos intézkedésekről.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a kormány teljes mértékben egyetért azzal, hogy meg kell becsülni azokat, akik beteg hozzátartozójuk otthoni ápolását vállalják.
Azt írták: a legsúlyosabb állapotú hozzátartozót gondozók ellátása (a kiemelt ápolási díj) 2010 óta 63 százalékkal, 37 050 forintról 58 680 forintra nőtt. Bevezették továbbá idén januártól a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon ápoló időseknek az 50 ezer forintos nyugdíj-kiegészítést.
A korábbiakhoz képest azt is fontos előrelépésnek nevezték, hogy a bruttó díjakból nyugdíjjárulékot is fizet az állam, ami azt jelenti, hogy az érintettek nyugdíjjogosultságot szereznek. Közölték: azon dolgoznak, hogy tovább erősítsék ezeknek a nehéz helyzetben lévő családoknak a megbecsülését, a mindennapi megélhetését és szociális biztonságát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


