NÉBIH
Még mindig van mérgező fűszerkömény a piacon
Újabb csattanó maszlaggal szennyezett köményt talált a Nébih.
2018.05.09 12:35ma.huA hatóság honlapján hétfőn közzétett tájékoztatás szerint a Nébih laboratóriuma csattanó maszlag szennyezettséget mutatott ki az Ázsia Vegyes-kereskedelmi Bt. (1093 Budapest, Vámház krt. 5.) által csomagolt több őrölt fűszerkömény tételben. Az április 25-i atropin mérgezés óta a Nébih széles körben vizsgálja a fűszerköményt, laboratóriumába folyamatosan érkeznek a minták. A szennyezett tételek visszahívását a területileg illetékes kormányhivatal haladéktalanul elrendelte - közölte a Nébih.
Zoltai Anna, a Nébih Vendéglátás és Étkeztetés Felügyeleti Osztályának vezetője az InfoRádiónak elmondta, hogy 50-500 grammos kiszerelésű őrölt fűszerköményről van szó, amelynek a lejárata a csomagolás jelzése szerint 2018.12.31-e.
"Az eddigi vizsgálataink alapján megállapítható, hogy ez ugyanaz a származás, mint a korábbi, áprilisi esetben, amikor gulyáslevest fűszereztek csattanó maszlagos köménnyel.

Zoltai Anna szerint elég magas, 30%-os volt a most talált köményben a csattanó maszlag szennyezettség.
"A csattanó maszlag egy mérgező gyomnövény az Atropin, és Szkopolamin tartalma miatt, aki ilyet fogyaszt megbetegszik Atropin mérgezésben, aminek a tünetei: szájszárazság, rosszullét, rossz látás."
Zoltai Anna javasolja, hogy a vizsgálatok befejezéséig a főzés előtt mindenki ellenőrizze a köményt, és ha teheti inkább a szemes köménymagot részesítse előnyben, mert azon felismerhető a szennyezettség. Ezen kívül felhívta a lakosság, vendéglátók figyelmét, hogy a honlapon közzétett adatokból beazonosítható termékeket ne használják fel.
Az érintett vállalkozások kötelezést kaptak arra, hogy a terméket visszahívják, és ha felelős élelmiszervállalkozóként viselkednek, akkor ezt a visszahívást nekik kötelező meglépni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


