A nyúl viszi a vadászpuskát...
Alekosz azt hiszi, neki köszönhető a két Korea kibékülése
Az egykori valóságshow szereplő szerint komoly befolyása volt a külpolitikai eseményekre, hovatovább neki köszönhetjük, hogy elmarad a világháború.
2018.04.27 22:12ma.huMint ahogyan arról a ma.hu is beszámolt, idén februárban VV Alekosz levelet írt Kim Dzsong Unnak. A nyílt levélben felszólította Észak-Korea vezetőjét, hogy hagyjon fel az atomkísérletekkel és békéljen meg Dél-Koreával, sőt az egész világgal. Talán az telt ennyi időbe, hogy levelét lefordítsák magyarról koreaira, talán az ország vezetője csak most értesült az ultimátumról, de tény: a két Korea vezetői találkoztak egymással, sőt békejobbot nyújtottak, Kim Dzsong Un pedig megígérte, hogy befejezi az atomkísérleteket és megtisztítják a félszigetet a nukleáris fegyverektől.
Mindenesetre Alekosz a Facebookon adott hangot határtalan örömének, mivel úgy gondolja, neki nagy szerepe volt ebben a történelmi találkozóban. Az atv.hu szerint a valóvilágshowból ismert férfi folytatja is tovább áldásos tevékenységét: újabb célt tűzött ki maga elé, miszerint pozitív irányba mozdítja majd az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolatát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


