Választás 2018
Cáfolja az NVI a tömeges lakcímlétesítést
Cáfolta a Nemzeti Választási Iroda azt a sajtóban több helyen is megjelent információt, hogy az ukrán határ közelében több ezren létesítettek volna lakcímet az áprilisi országgyűlési választás előtt.
2018.04.27 12:42MTIKözölték: az érintett településeken január 1-je óta 60-an létesítettek lakóhelyet.
Az NVI pénteken az MTI-hez megküldött közleményében azt írta, a Belügyminisztériumtól kapott adatok alapján megvizsgálta, hogyan alakult a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4. számú egyéni választókerülethez tartozó Botpalád, Csaholc, Fülesd, Kispalád, Milota, Sonkád és Zsarolyán lakossága.
A hét településnek 2018. január 1-jén 5882 lakosa volt, azóta mindössze 60-an létesítettek lakóhelyet és 30-an tartózkodási helyet ezeken a településeken, beleértve a kiskorúakat is - írták.
Hozzátették: csak a választópolgárokat vizsgálva elmondható, hogy a választás kitűzése napján a névjegyzékben szereplők száma 4502, a szavazás napján 3962, a megjelent választópolgárok száma pedig 2494 (62,9 százalék, vagyis az országos átlagnál alacsonyabb) volt.
Az NVI leszögezte: mind a népesség-nyilvántartás, mind a választópolgárokat nyilvántartó központi névjegyzék adatait vizsgálva elmondható, hogy nem igaz az az állítás, hogy "több ezren" létesítettek lakcímet a szóban forgó településeken.
A magyarországi szavazókörökben csak azok a magyar választópolgárok szavazhatnak, akiknek van magyarországi lakcímük. Akiknek nincs, sikeres regisztrációt követően kizárólag levélben szavazhatnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


