Választás 2018
Az Alkotmánybírósághoz fordul a Momentum az Együtt tartozása miatt
A Momentum szerint sérti a jogbiztonság és a kellő felkészülési idő követelményét az, hogy ilyen kevés idővel a választások előtt hozták meg ezt az 1%-os szabályt.
2018.04.17 17:03ma.huAz Együttnek 150 millió forint kampánytámogatást kell visszafizetnie egy tavaly novemberben elfogadott szabály alapján, miután nem érték el az 1%-os eredményt az országgyűlési választáson. A Momentum szerint sérti a jogbiztonság és a kellő felkészülési idő követelményét az, hogy ilyen kevés idővel a választások előtt hozták meg ezt az 1%-os szabályt - írja az atv.hu.
Nemzetközi standardok alapján egy évvel a választások előtt csak különösen indokolt esetben szabad a választásokra irányadó szabályokat változtatni – írja közleményében a Momentum. A kifogásolt szabályt tavaly novemberben, tehát szűk fél évvel a választások előtt fogadtál el.
"A Momentum kötelességének érzi, hogy ne csak saját magáért, hanem minden demokratikus párttal elkövetett igazságtalansággal szemben is kiálljon. Tavaly az Állami Számvevőszék bírságaival szemben tüntettünk, ezúttal alkotmányjogi panaszt nyújtunk be. Reméljük, hogy az Alkotmánybíróság belátja a probléma súlyát és fellép az igazságtalansággal szemben" - írja Fekete-Győr András.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


