Választás 2018
Egy nappal a választás után meglepő levelet kaptak a kórházak főigazgatói
Arról értesítették őket, hogy tíz napon belül fizessék be a Magyar Államkincstárnak a számlájukon parkoló, 'kötelezettséggel nem terhelt' maradványösszegeket. A hírekre reagált az Állami Egészségügyi Ellátó Központ!
2018.04.13 11:05ma.huEgy nappal a választás után arról értesítették a kórházak főigazgatóit, hogy 10 napon belül fizessék be a Magyar Államkincstárnak a számlájukon parkoló, „kötelezettséggel nem terhelt” maradványösszegeket - írja a Népszava.
Mint ismeretes, novemberben 54,6 milliárd jutott a kórházak adósságrendezésére, majd 7,6 milliárdot adtak egyszeri juttatásként a fogorvosoknak, áprilistól pedig havi 130 ezer forinttal növelték az apanázsukat, de húsz milliárdot vitt el a költségvetési tartalékból az is, hogy előrehozták a szakdolgozók korábban kialkudott 8 százalékos béremelését.
Most viszont úgy tűnik, visszaszedne egy "kis" pénzt a Fidesz, ezért visszakérik a kórházi tartalékokat, melyek úgy keletkeztek, hogy a szociális hozzájárulási adót tavaly öt százalékkal csökkentették, így a kórházaknak a tervezettnél kevesebb járulékot kellett kifizetniük az intézményekben dolgozók után.
Ezeket az összegeket nem költhették el a kórházak, csupán gyűjtögethették egy külön számlára.
A lap szerint az igazgatók abban bíztak, hogy a kórházak majd megkapják ezt az intézményenként akár több százmilliós összeget, amely a Népszava becslése szerint már összesen már húsz milliárd forint is lehet.
A levél értelmezése sem egyértelmű, akad olyan igazgató, aki szerint amíg adóssága van a kórházának, addig nincs olyan pénze, amit nem terhel kötelezettség, vagyis nem feltétlenül kell ezt az összeget visszafizetni.
Reagált az Állami Egészségügyi Ellátó Központ
A befizetési kötelezettség nem elvonás. A 2017-es költségvetés tervezésekor nem volt ismert, hogy a szociális hozzájárulási adó 5 százalékponttal csökkenni fog, így minden költségvetési szerv a K2 „Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó” előirányzaton 5%-kal magasabb forrást kapott, mint amennyit ténylegesen felhasználnia kellett.
A központi költségvetés intézményei évente készítenek költségvetést, éves keretből gazdálkodnak, működésük fedezetét az államháztartási gazdálkodás szerint úgy nevezett előirányzati rovatokon kapják a tényleges felhasználási célnak megfelelően. Kapnak előirányzatot személyi kifizetésre, járulékra, dologi kifizetésekre, beruházásokra, felújításokra. Mindez azért történik így, szigorúan szabályozva, hogy az intézmények működése minél hatékonyabb és átláthatóbb legyen, a különböző célokra adott források a maguk helyén, ellenőrizhetően kerüljenek felhasználásra.
Az egészségügyi intézmények az elmúlt időszakban számos plusz forrást kaptak, béremelések történtek, általánosságban emelkedett a finanszírozás, beruházásokra, felújításokra kaptak fedezetet fenntartói támogatás formájában az irányítószervtől (EMMI), és egyéb kormányzati forrásokból külön-külön kormánydöntésekkel. Ezen kívül több tucat Európai Uniós fejlesztési projekt és az Egészséges Budapest Program is folyamatban van, amelyek mind-mind többletforrást hoznak az ágazatba.
Az el nem költött szociális hozzájárulási adó-megtakarítás visszautalása azt a célt szolgálja, hogy a Kormány továbbra is átláthatóan, a valós szükségeknek megfelelően adhasson forrást azoknak az intézménynek és olyan célra, akiknek, amire ténylegesen szükségük van.
A Kormány feladata a költségvetési szervek irányítása és működtetése, beleértve a pénzeszközök felhasználásának nyomon követését, illetve szükségleteknek megfelelő szétosztását is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06